Megjelent a szerdán felvett Tucker Carlson - Szergej Lavrov interjú, melyben Trump kedvenc tévés személyisége közel másfél órán keresztül kérdezi az orosz külügyminisztert Moszkvában. Carlson, aki februárban Putyinnal készített a Kreml narratívájának bőséges teret adó, baráti hangvételű interjút, most Lavrovot többek között a tűzszüneti kilátásokról, az új orosz Oreshnik rakétáról, az eszkalációs veszélyekről és persze Trumpról faggatta.
Utóbbiról Lavrov elmondta azt, amit Trump különösen szeret magáról hallani: nem oroszbarát, de „nagyon erős ember, olyan ember, aki eredményeket akar, és nem szereti a halogatást”.
Lavrov az interjúban nagyjából felmondta az ismert orosz narratívát arról, hogy a háborút nem ők kezdték, hanem Kijev, amit Ukrajna nem lenne képes önmagában vívni, valójában tehát az Egyesült Államokkal állnak hibrid háborúban. Állítása szerint Washington 5 milliárd dollárt fektetett a függetlenség utáni ukrajnai műveletekbe annak érdekében, hogy befolyásolja a geopolitikai narratívát.
„Az az üzenet, amit a hiperszonikus rendszer gyakorlati tesztelésével el akartunk küldeni, az az, hogy készek leszünk mindenre jogos érdekeink megvédése érdekében” – mondta Lavrov a november 21-én Dnyipróra kilőtt új orosz közép hatótávolságú rakétával, az Oresnyikkel kapcsolatban, egyértelművé téve, hogy a lépést az ATACMS oroszországi célpontok elleni jóváhagyása váltotta ki.
A tűzszüneti tárgyalásokkal kapcsolatban Lavrov megismételte Putyin fő feltételeit: azok akkor lehetségesek, ha Ukrajna kivonul a négy (ténylegesen csak részlegesen elfoglalt) ukrán megyéből, amiket Oroszország magának követel; teljes mértékben biztosítja az orosz kisebbség és orosz nyelvhasználat jogait, valamint, és mindenekelőtt pedig semleges lesz.
„A tárgyalások fő feltétele, hogy a NATO ne legyen a küszöbünkön” - mondta Lavrov.
Carlson ezúttal is teljesen kerülte a konfrontatív kérdéseket, szó és visszakérdezés nélkül hagyta, hogy Lavrov kétségbe vonja a bucsai mészárlást, a novicsokos merényleteket, Navalnij megmérgezését – utóbbival kapcsolatban az orosz külügyminiszter a németek gyanús szerepére is utalgatott –, és hogy az ukrán vezetést egy puccsal hatalomra jutott, illegitim, népirtó náci rezsimnek titulálja, akik maguk kezdték az ellenük folyó háborút.
Kell valaki, aki tegyen róla, hogy ne következzen be egy nukleáris holokauszt.
Állítsák le Ukrajna segélyezését, és a háborúnak néhány héten belül vége lesz - mondta Putyin, aki szerint a NATO-nak nem kell tartania Oroszországtól.
Ilyen fegyvert még egyszer sem vetett be a háborúban az orosz hadsereg.
Az oroszok olyan rakétával támadtak Ukrajnára, amely ravasz módon jött létre, és most is ravasz célokat szolgál.