Tényleg arra sincs már pénze az országnak, hogy felújítsa a vasúti pályaudvarokat?

gazdaság

Jókora felháborodás lett abból, hogy néhány napja kiderült: Lázár János az épp összeomló szocializmus állami és pártvezéreinek nyolcvanas évek végi, kilencvenes évek eleji szemfülességével készült kiszervezni az állam kezéből 99 évre, 2124-ig a nagy budapesti vasúti pályaudvarok alatti ingatlanokat. A Vitézy Dávid volt fideszes volt közlekedési államtitkár által egyszerűen csak rablóprivatizációnak hívott, láthatóan sürgős igyekezettel lezavarni tervezett tranzakció ügye hétfőn a parlamentben is téma volt, a miniszterelnök is megszólalt ezzel kapcsolatban.

Az augusztusi IC-baleset után lezárt Keleti pályaudvar
Fotó: Németh Dániel/444

Nem is akárhogyan. Orbán Viktor első látásra a kormányzás csődjét beismerő vallomást tett, amikor azt mondta tegnapi tudósításunk szerint: „Magyarországnak nem lesz arra pénze, hogy felújítsa a pályaudvarokat.” Hiszen a közösségi közlekedés lebonyolítása és az ahhoz szükséges infrastruktúra fenntartása az állami működés alapvető funkciói közé tartozik. Olyan ez, mintha azt mondanák, hogy nem tudunk időben fizetni a gyógyszertáraknak vagy ép ésszel belátható időn belül nem tudunk időpontot adni az egészségügyben például sérvműtétre. Miket is beszélek.

Csakhogy ez a miniszterelnöki kijelentés nem annak a beismerése, hogy az állam megszűnt működőképes entitásnak lenni. Bár az ellenzéknek nyilván remek fegyver lesz ez a kezében, mi van, kicsi, már erre sincs pénzed?, kérdezhetné Magyar Péter, ha Menczer Tamás volna. Kérdezi is, csak nem így. Hanem annak a beismerése, hogy Orbán Viktor olyan, mint az évente egyszer látott sóher nagybácsi: a gyerekeknek ajándékot venni nem volt pénze, de egy jó szivarra vagy konyakra mindig futja.

A magyar államnak ugyanis nem pénze nincsen arra, hogy felújítson, rendben tartson pályaudvarokat – kórházakat, gyermekotthonokat, óvodákat, rendelőintézeteket, utakat, nyilvános vécéket, bármit –, hanem az államot irányító politikai erőnek szándéka nincs rá.

Magyarán: Orbánnak nem fontos a pályaudvarok (kórházak, gyermekotthonok stb.) állapota. Ezért nincs rá pénz. Ami a kormányfőnek és a hozzá szorosan kötődő ideológiai-politikai-üzleti érdekkörnek fontos, arra van pénz. Épp a napokban idézte fel Bod Péter Ákos a podcastunkban azt a nyolc évvel ezelőtti mondását, hogy ha Orbán síugró lenne, minden faluban lenne síugrósánc.

Vagy ahogy néhány hete, a Puskás múzeum avatásakor mondta Orbán: „Végül is nehéz megmagyarázni, hogy az Operaházra és a Müpára miért helyes költeni, a nemzeti focistadionra meg miért nem. A magyarországi elitnek is el kell fogadnia, hogy az ország azoké is, akik operába soha, focimeccsre viszont nagyon gyakran járnak.”

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!
Kapcsolódó cikkek

Orbán a parlamentben megdicsért egy szocialistát, a Momentumon gúnyolódott

Olimpia-ügyben a fővárosé a döntés, a pályaudvarok felújítására pedig nincs az államnak pénze - magyarázta Orbán. Az egyik legnehezebb kérdésre nem válaszolt.

Windisch Judit
POLITIKA

Válság szélén a patikák, annyi pénzzel tartozik nekik az állam

Lejárt határidejű tartozásait sem fizeti meg az egészségbiztosítási alapkezelő, a gyógyszertárak hetek óta hiába várnak a nekik járó gyógyszertámogatásra. A kisebb patikák bevételének akár fele is kieshetett. Sok helyen nem tudnak vagy mernek drágább gyógyszereket rendelni, közben a közelgő ünnepek miatt a következő egy-két hétben a szokottnál nagyobb forgalom várható.

Haász János
belföld

619, ezt tetováltatnám most minden fideszes kormánytag homlokára

Amikor megtudtam, hogy valami hátborzongató betegség helyett csak sérvem van, először szinte csalódottságot éreztem. Aztán olyan szörnyű dolgok történtek, hogy most már arra ítélném az összes kormánytagot és vezető fideszest, hogy életük végéig csak magyar állami kórházban kezeltethessék magukat.

Szily László
publicisztika

Bod Péter Ákos az új gazdaságpolitikáról: Ez a huszonegy pont semmi, ez nem dinamizál

A magyar gazdaságpolitikának nem adnak irányt az újonnan meghirdetett programok, a 3-6 százalékos növekedés illúzió. De vajon kinek jó a nagyotmondás? Mintha a kormány nem gazdasági sikerekkel akarna 2026-ban választást nyerni, hanem valami más módszerrel. Podcast.

Uj Péter, Haász János
podcast

Félmilliárd eurós hitelt ad Észak-Macedóniának a magyar állam

Segítünk csökkenteni Észak-Macedónia államadósságát.

Benics Márk
külföld

Miután az oroszok elismerték, hogy a meglévő feltételekkel nem tudják megépíteni Paks II.-t, nemcsak az ára szállhat el az erőműnek

Minden paraméter megváltozhat, az új feltételekről is a nyilvánosság teljes kizárásával állapodhat meg Budapest és Moszkva.

Haász János
gazdaság