Mette Frederiksen dán miniszterelnök telefonon beszélt Donald Trump megválasztott amerikai elnökkel Grönland helyzetéről.
A beszélgetés során Frederiksen utalt a grönlandi kormányfő, Múte Bourup Egede korábbi nyilatkozataira, miszerint Grönland nem eladó. A dán miniszterelnök azt mondta Trumpnak, Grönlandon múlik, hogy saját függetlenségéről döntsön.
A január 20-án hivatalba lépő Trump tavaly decemberben jelentette ki, hogy a Dániához tartozó félautonóm Grönlandnak amerikai befolyás alá kell kerülnie. Azt sem zárta ki, hogy ennek érdekében katonai vagy gazdasági lépéseket tesz.
A mintegy 57 ezres Grönland 600 éve Dánia része, 2009-ben azonban széles körű autonómiát kapott, és megkapta azt a jogot is, hogy kikiáltsa függetlenségét Dániától.
Grönland helyzetéről és a dánok reakciójáról ebben a cikkben írtunk bővebben. (via MTI)
Privát üzenetekben jelezték a tárgyalási hajlandóságot Trump csapatának, azt azonban világossá tették, hogy Grönland nem eladó.
Tegnap még csak a Panama-csatorna fölött akarta átvenni az ellenőrzést, de most már a világ legnagyobb szigetére is bejelentette az igényét.
Az elnök sajtótájékoztatója után a dán média is Grönland-lázban ég, és sorban érkeznek a nyilatkozatok arról, hogy a sziget nem eladó. Donald Trump Jr. közben Grönlandra látogatva Amerika-ellenes dán álhírekről beszélt.