New York Times: Trump Gázával kapcsolatos bejelentése a Fehér Házat is meglepte

külföld

Amikor Trump elnök kedden bejelentette azon javaslatát, hogy az Egyesült Államok vegye át Gázát, még saját Fehér Házának és kormányának magas rangú tagjait is sokkolta, nyilatkozta a New York Timesnak négy, neve elhallgatását kérő tisztviselő.

Bár Trump bejelentése hivatalosnak és átgondoltnak tűnt - a tervet egy papírlapról olvasta fel -, kormánya még a legalapvetőbb tervezést sem végezte el az ötlet megvalósíthatóságának vizsgálatára. A bejelentés pedig nemcsak az amerikaiakat, de az éppen ott tartózkodó izraeli vendégeket is meglepte, ugyanis Trump csak a sajtótájékoztató előtt közölte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel, hogy be kívánja jelenteni a gázai övezet tulajdonjogának ötletét.

Az amerikai kormányon belül nem került sor találkozókra a Külügyminisztériummal vagy a Pentagonnal, ahogyan az általában minden komoly külpolitikai javaslat esetében megtörténik, pláne egy ilyen nagyságrendű javaslat esetében. Nem voltak munkacsoportok sem. A Védelmi Minisztérium nem készített becslést a szükséges csapatok számáról, sem költségbecslést, de még csak vázlatos elképzelést sem arról, hogy hogyan működhetne.

A New York Times azt írja, hogy korábban a Fehér Házban más elnökök idején sem volt téma a Gázai övezet átvétele, Trump magánbeszélgetéseiben viszont volt erről szó. Információk szerint az ezzel kapcsolatos tervei azután erősödtek fel, hogy a közel-keleti megbízottja, Steve Witkoff a múlt héten visszatért Gázából, és beszámolt az ottani szörnyű körülményekről. Arra viszont sem a Fehér Házban, sem Izraelben nem számítottak, hogy kedden tesz is egy ilyen bejelentést.

Trump egyébként, úgy tűnik, kitart az ezek szerint senkivel sem egyeztetett ötlete mellett, ugyanis csütörtökön a Truthra ezt posztolta:

„A Gázai övezetet Izrael a harcok befejeztével átadná az Egyesült Államoknak. A palesztinokat, az olyan embereket, mint Chuck Schumer, máris áttelepítették volna a térség sokkal biztonságosabb és szebb, új és modern otthonokkal rendelkező közösségeibe. Valóban lenne esélyük arra, hogy boldogságban, biztonságban és szabadon éljenek. Az USA a világ minden tájáról érkező nagyszerű fejlesztőcsapatokkal együttműködve lassan és óvatosan megkezdené az építkezést, ami a Föld egyik legnagyobb és leglátványosabb ilyen jellegű fejlesztése lenne. Az USA katonáira nem lenne szükség! A térségben stabilitás uralkodna!!!”

Kapcsolódó cikkek