Vitályos Eszter: A kormány zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszak minden formájával szemben

belföld

„Egyetlen segélykiáltás sem maradhat válasz nélkül” – mondta keddi videójában Vitályos Eszter kormányszóvivő, azután hogy a rendőrség beismerte: hibázott a volt férje által megölt japán nő ügyében, amikor korábban elutasította a feljelentéseit.

A személyi változásokon túl az országos rendőrfőkapitány elrendelte, hogy vizsgálják felül a kapcsolati erőszak miatt az elmúlt egy évben tett feljelentések ügyében az elutasító határozatokat, ahogy a bűncselekmény vagy bizonyítottság hiányában megszüntetett nyomozások megszüntető határozatát is felül kell vizsgálni országos szinten, a folyamatban lévő ügyek pedig fokozott szakirányítói felügyelet alá kerülnek.

Vitályos azt mondta, a kormány nevében üdvözlik a rendőrség „gyors és átfogó intézkedéseit”, a meghozott döntések a kormány teljes támogatását élvezik. „A kormány zéró toleranciát hirdet a nők elleni erőszak minden formájával szemben” – mondta, hozzátéve, hogy így volt ez eddig is, és ezután sem lesz másképp. A kormányszóvivő szerint a családon belüli erőszak megelőzése, a gyengék és a nők védelme közös felelősség.

Ez a tragédia rávilágított a hiányosságokra, mondta Vitályos, de a kormány azon dolgozik, hogy Magyarország minden nő számára biztonságos hely legyen és senki sem maradjon hatékony segítségnyújtás nélkül. „Célunk egy olyan rendőrség kialakítása, ami még nagyobb empátiával és szakértelemmel kezeli a családon belüli erőszak eseteit” – mondta, majd azzal zárta, a kapcsolati erőszak nem magánügy, és hogy senkit sem hagynak magára.

Keddi cikkünkben azt írtuk, ekkora sikert talán még sosem ért el a nőjogi mozgalom, ugyanakkor ez már semennyit sem segít a meggyilkolt japán nőn és a többi áldozaton.

Fájdalmas kimondani, de valójában egyelőre csupán részsikerről lehet beszélni. Kevesebb mint egy hete Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón megdönthetetlen elvágólagossággal beszélt arról, hogy a hazai jogszabályi környezet megfelelő, vagyis „jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak” arra, hogy ezeket az ügyeket megfelelően kezelje, és legfeljebb egyéni hibák vezethetnek hasonló tragédiákhoz.

A valóság ennél jóval bonyolultabb, kezdve azzal, hogy a kormány figyelmen kívül hagyja a témában jártas nőjogi szervezetek javaslatait és vészjelzéseit, egészen addig, hogy a kormány pusztán azért nem ratifikálja az Isztambuli Egyezményt, mert annak álláspontjuk szerint minden eleme megvalósul a magyar jogrendben. A kormány számára elfogadhatatlan az, hogy az egyezményben a születési nemeket biológiai nemekre írnák át, de addig esély sincs arra, hogy valóban átfogó szemlélettel lépjenek fel a nők elleni erőszak ellen. Az Isztambuli Egyezmény ugyanis ezt garantálná: az átfogó szemléletet, ami jelenleg a magyar rendszerben nem található meg.

Kapcsolódó cikkek

Beismerte a rendőrség, hogy hibázott a megölt japán nő ügyében, az elmúlt egy évben elutasított feljelentéseket újra átnézik

Összesen hat ember ellen indult fegyelmi.

Windisch Judit
belföld

Kínzás, fenyegetés és halálfélelem: így élt a szörnyű halált halt japán nő Budapesten, mégsem kapott segítséget a hatóságoktól

Majdnem megfojtotta, miközben a kisebbik közös gyereküket szoptatta. A magyar rendőrök ingerküszöbét nem érte el, hogy a volt férj lassú, fájdalmas halállal fenyegette meg az exfeleségét.

Szily László
bűnügy

Ekkora sikert talán még sosem ért el a nőjogi mozgalom

De ez még csak az első lépés.

Diószegi-Horváth Nóra
vélemény
Élő

A kormány elfogadja a főváros elővásárlási jogát Rákosrendezőre

Mini-Dubaj, Rákosrendező, Garancsi és Habony, az V. kerületben meggyilkolt japán nő ügye, és hogy alakul a magyar gazdaság repülőrajtja, ha Trump esetleg vámot vet ki az európai uniós termékekre. Ezekről próbáljuk kérdezni Gulyás Gergelyt és Vitályos Esztert.

Mészáros Juli
POLITIKA

Segítünk Gulyás Gergelynek: a nőjogi szervezetek szokták jelezni a problémákat, csak a kormány nem hallja meg őket

A lakástűzben elhunyt kétgyerekes nő esetéről is kérdezték a Kormányinfón a minisztert, aki szerint jogi értelemben minden eszköze megvan a rendőrségnek és a hatóságnak arra, hogy az ilyen az ügyeket megfelelően kezelje.

Diószegi-Horváth Nóra
belföld