Müncheni biztonsági konferencia: új seriff jött a városba, de Európát már nem védi meg

külföld
  • Turbófokozatra kapcsolt a nemzetközi politika a müncheni biztonsági konferencián.
  • J. D. Vance amerikai alelnök kultúrharcos beszédében közölte, hogy új seriff van a városban, majd olyan demokrácialeckét tartott az egybegyűlteknek, hogy utána szinte minden beszélgetés alaphangját ez adta meg.
  • A jelenlegi világrend Trump elképzelései alapján történő megváltoztatása az európai országok biztonságát érinti leginkább. Nyilvánvalóvá vált, hogy az USA nem fogja úgy megvédeni Európát, ahogy azt az elmúlt hetven évben tette.
  • Az orosz-ukrán háború rendezésére amerikai béketerv még nincs, egymásnak ellentmondó üzenetek annál inkább. Úgy tűnik, Trump az ukránok és az európaiak feje fölött is hajlandó az oroszokkal megállapodni.
  • A háttérbeszélgetések alapján a „Trump-suttogónak” sokkal inkább az olasz miniszterelnököt, Giorgia Melonit tartják, mint Orbán Viktort.

Három napra ismét Münchenben gyűltek össze a világ legfontosabb politikai és katonai vezetői (sok száz delegációtag, diplomata, újságíró, hírszerző, nagyvállalati igazgató kíséretében), hogy megtárgyalják a világ nagy dolgait. Lehetett volna akár ez is egy átlagos nemzetközi politikai konferencia, amiből a sajtó nagyjából annyit lát, hogy öltönyös férfiak és kosztümös nők udvariaskodva, semmitmondó paneleket ismételgetnek a fotósok előtt, majd megállapodnak a kölcsönös tiszteleten alapuló konstruktív együttműködésben, kiállnak a demokratikus értékek és a mostaninál szebb és jobb jövő mellett, majd futószalagon jön a következő, hasonló perfomansz. Idén ez teljesen másként történt. A nemzetközi helyzet Münchenben tovább fokozódott, valószínűleg az új világrend kialakulásának fontos állomása volt a konferencia.

A müncheni konferencia fő helyszíne, a Hotel Bayerische Hof
Fotó: Lukas Barth-Tuttas/MSC/Lukas Barth-Tuttas

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat délelőtti beszédét rögtön azzal nyitotta Oroszországra utalva, hogy a konferencián egy olyan ország is érezteti a jelenlétét, amelyet meg sem hívtak. Ez abszolút érezhető volt, de végső soron a legtöbb szó nem a Münchenbe meg sem hívott Vlagyimir Putyinról esett, hanem a meg nem jelent Donald Trumpról.

Bár voltak a programban a biztonság sokkal tágabb témáit érintő beszélgetések, például klímaváltozásról, energetikáról, egészségügyről, mesterséges intelligenciáról vagy dezinformációról, és voltak különböző regionális(abb) témákat érintő panelek (például Afganisztánról, Haitiról, Venezueláról, vagy a Vörös-tengerről), idén egyértelmű volt a konferencia fókusza:ki fog szóhoz jutni az amerikaiak és az oroszok mellett az orosz-ukrán háború lezárásáról szóló tárgyalásokon, és szakít-e az Egyesült Államok európai szövetségeseivel?Bár kétségtelenül ellentmondásos üzenetek érkeztek és érkeznek Európába Washingtonból, az fix, hogy az európaiaknak azonnal sokkal többet kell tenniük a saját védelmükért, hogy az Egyesült Államokat egyáltalán bent tarthassák a transzatlanti szövetségben.

Kevesebb mint másfél hónappal Donald Trump beiktatása után, egy héttel az AfD szinte garantált előretörését ígérő előrehozott német választások előtt rendezték meg a konferenciát. Csupán egy nappal azután, hogy egy afgán menedékkérő - azóta kiderült, dzsihádista megfontolásból - München belvárosában a tömegbe hajtott, két embert megölt és közel negyvenet megsebesített. Már tartott a konferencia, amikor az ausztriai Villachban egy szír férfi késelt meg többeket és ölt meg egy 14 éves fiút.

Fotó: Axel Heimken/MSC/Axel Heimken

Az utolsó pillanatban közzétett programot láthatóan a Trump adminisztráció tagjainak Ukrajnával kapcsolatos, konferenciát megelőző napokban tett kijelentéseihez igazították, amik figyelmeztető lövésként szolgáltak fél Európa számára. Csak néhány ezek közül, emlékeztetőül:

  • Pete Hesgeth védelmi miniszter szerint az USA már „elsősorban” nem az európai biztonságra összpontosít,
  • Donald Trump szerint „az ukránok lehet, hogy egyszer oroszok lesznek, vagy lehet, hogy nem lesznek azok”,
  • szerinte egyébként Putyin békét akar,
  • az amerikaiak ritkaföldfémeket kértek az ukránoktól a biztonsági garanciákért cserébe, a szerződéstervezetet már le is tették Zelenszkij elé, aki nem fogadta el azt.

Új seriff a városban

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.

Partnerek

Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Kapcsolódó cikkek

Zelenszkij Orbánról: Azoknak is az egységes európai hang részeként kell szólniuk, akik gyakran járnak Mar-a-Lagóba

Az ukrán elnök egy európai hadsereg felállításáról beszélt Münchenben, és arról, hogy Ukrajna nem fogad el olyan megállapodást, amit a háta mögött kötnek. Lehet frusztráltnak lenni Brüsszellel, de két opció van: ha nem Brüsszel, akkor Moszkva. Helyszíni riport a müncheni biztonságpolitikai konferenciáról.

Takács Lili
külföld

Orbán megtette tétjeit, és kimondta, hogy az AfD-ben látja a jövőt

Orbán Viktor és Alice Weidel AfD-társelnök sajtótájékoztatóján kiderült, hogy a magyar miniszterelnök leendő szövetségest lát a szélsőjobboldali pártban. Orbán nemzetközi kampányeseményt biztosított Weidelnek, ezzel pedig eljátszotta maradék kreditjeit is a német centrumpártoknál. Olyan kockázatot vállalt, ami Donald Trumpnál egyszer már bejött neki.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Dzsihádista motiváció állt a hatóságok szerint a müncheni támadás mögött

Szándékosan hajtott a tömegbe, az életveszélyes sérültek közt egy kétéves gyerek is van.

Diószegi-Horváth Nóra
külföld

Több embert megkéselt egy 23 éves szír férfi Ausztriában, egy 14 éves fiú meghalt

Egy szír ételfutár az autójából látta az esetet, és megakadályozta, hogy a támadó folytassa a vérengzést.

Haász János
külföld

A jelek szerint Amerika éppen magára hagyja Európát

Az új amerikai védelmi miniszter bejelentette, hogy az USA már „elsősorban” nem az európai biztonságra összpontosít, így Európának kell átvennie a vezetést Ukrajna védelmében, és a GDP 5 százalékát kell védelemre fordítaniuk. Aztán Trump felhívta Putyint, előbb, mint Zelenszkijt.

Herczeg Márk
hadsereg

Ukrajna „egy napon orosz lehet” Trump szerint

De „az is lehet, hogy nem”, illetve elmondta, hogy az amerikai segélyekért cserébe ritkaföldfémeket akar Ukrajnától.

Mészáros Juli
külföld

Pete Hegseth: Minden az „asztalon van” az orosz-ukrán háború befejezése érdekében

Az amerikai védelmi miniszter szerint az Európában állomásozó amerikai csapatok számának csökkentése akár az Oroszországgal kötendő alku része is lehetne.

Windisch Judit
külföld

Az amerikai pénzügyminiszter Ukrajnába utazik, hogy a ritkaföldfém-ásványokról tárgyaljon

Trump korábban azt mondta, ez kell ahhoz, hogy Ukrajna továbbra is az Egyesült Államok támogatását élvezze.

Fődi Kitti
háború

Trump különmegbízottja szerint Európa nem lesz részese az orosz-ukrán béketárgyalásoknak

Keith Kellogg azt mondta, az európai államok növeljék a katonai kiadásokat és konkrét megoldásokat kínáljanak, ne pedig a tárgyalásokon betöltött szerepről panaszkodjanak.

Haász János
külföld

Macron rendkívüli európai csúcstalálkozót hívott össze Ukrajna miatt

Miután kiderült, hogy az amerikaiak Európa nélkül tárgyalnak Oroszországgal.

Molnár Kristóf
külföld

Orbán Tucker Carlsonnak: Az oroszok mindig tartották a szavukat, a történelmet meg hagyjuk a történészekre

Orbán Viktor Dubajban fejtette meg a világpolitikát a trumpista műsorvezető mellett. Szó volt béketervről, Ukrajnáról mint problémáról, az ukrán emberekről mint hősökről és az EU széteséséről is.

Bódog Bálint
POLITIKA

Orbán Viktor: Mi már Trump voltunk Trump előtt, ahogy ezt Amerikában mondják

Az Európai Uniónak meg kampó.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán: A magyarok már tudják, hogy a jövő nem ott van, ahol ők laknak

A miniszterelnök szerint Európa kimarad az ukrajnai békeszerződésből, Magyarország viszont a súlyának megfelelően ott lesz.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Szijjártó Péter szerint a Párizsban tárgyaló európai vezetők meg akarják akadályozni az ukrajnai békét

Háborúpárti, anti-Trump, frusztrált európai vezetők gyűlnek össze.

Molnár Kristóf
POLITIKA