A Külügy szerint az SK akkugyár nem rúgott ki annyi embert, hogy bukja az állami támogatást

gazdaság

Az elmúlt egy évben több mint ezer külsős és több mint 500 belsős dolgozót bocsátott el összesen két gyárából a koreai SK akkumulátorgyártó, azonban a Külügyminisztérium szerint nem küldtek el annyi embert, hogy a cégnek vissza kelljen fizetni az állami támogatást - írja a Telex.

Ahogy arról szombaton beszámoltunk, a dolgozók jelzése alapján a komáromi üzemben jelenleg is zajlanak a leépítések, és van, aki attól tart, hogy bezárják a gyárat.

A cég megkeresésünkre csak annyit írt, a gyáraik üzemelnek, de „az év során folyamatosan optimalizáljuk a gyártósorok működését”.

A Telex értesülései szerint a cég nemrég arról döntött, hogy a logisztikai részlegén dolgozókat egy külsős cégnek szervezi ki.

Fotó: Németh Dániel/444

A lap megkérdezte a Külügyminisztériumot, tudnak-e valamit arról, hogy az SK akár be is zárhatja a komáromi gyárat, áthelyezve a termelést Iváncsára, valóban 600 fővel csökkent-e a dolgozói létszám tavaly április óta, illetve vissza kell-e fizetnie a cégnek a támogatást, de csak a legutolsó kérdésükre válaszoltak.

Azt írták, a létszámhoz kapcsolódó vállalásokat évente ellenőrzik, és „a 2024. évi monitoring beszámolók alapján megállapítható, hogy a nevezett vállalatok egyetlen esetben sem sértették meg a szerződéses kötelezettségeiket.”

Kapcsolódó cikkek