Trump most Ukrajnát hibáztatja a háború miatt

külföld

„Ma azt hallottam, hogy »ó, hát nem hívtak meg minket a tárgyalásra«. Nos, ti már három éve ott vagytok. Három év után be kellett volna fejeznetek. Soha nem kellett volna elkezdenetek. Megállapodhattatok volna” – mondta kedden Mar-a-Lagóban Donald Trump amerikai elnök utalva Ukrajna panaszaira, miszerint nem engedték, hogy részt vegyen a kialakulóban lévő békefolyamatban.

Fotó: ROBERTO SCHMIDT/AFP

Trump ezzel lényegében azt sugallta, hogy az ukránoknak megállapodást kellett volna kötniük Oroszországgal, hogy elkerüljék a háborút, ami a CNN szerint vagy azt jelentette volna, hogy egy Moszkvához hű bábkormányt neveznek ki Kijevben, vagy hogy egyszerűen feladják a harcot.

Trump elmélkedett Zelenszkij támogatottságáról és az ukrán választásokról, szerinte ahhoz, hogy Ukrajna véleményét figyelembe vegyék, választásokat kellene tartani. „Tudják, helyet akarnak az asztalnál, nem kellene, hogy az ukrán népnek is legyen ebbe beleszólása?”. Majd azt mondta, Zelenszkij népszerűségi mutatója „4 százalékon áll”, és „van egy országunk, amit darabokra robbantottak”.

Az ukrán elnök mandátuma tavaly lejárt, választásokat azonban a háború miatt nem tartottak az országban, a legitim elnök pedig az alkotmány szerint ebben az esetben a parlament elnöke lenne, nem Zelenszkij. Megbízható közvélemény-kutatásokat nehezen lehet készíteni egy háborús országban, és bár a legutóbbi felmérések szerint Zelenszkij népszerűsége jelentősen visszaesett, ez a Trump által említett mélységek közelében sincs. Kedden Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő is megkérdőjelezte az ukrán elnök legitimációját.

Mikor azt mondták Trumpnak, hogy az orosz propagandával megegyező érveket hoz fel, kitartott amellett, hogy „ez nem orosz dolog, ez tőlem származik”.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök korábban azt mondta, a háború rendezésével kapcsolatos amerikai nyilatkozatok Putyinnak kedveznek. „Úgy vélem, itt van a kutya elásva. Mert a kedvére akarnak neki. Tudják, miért? Hogy találkozhassanak egymással, és gyors sikert érjenek el. De az, amit akarnak, egyszerűen egy tűzszünet, az nem siker” – mondta.

Kedden Szaúd-Arábiában több mint 4 órát tárgyalt az amerikai és az orosz külügy a háború rendezéséről. Három cél elérésében állapodtak meg, hogy magas szintű munkacsoport jön létre az ukrajnai béketárgyalásokra, hogy helyreállítják a washingtoni és moszkvai nagykövetségen dolgozók létszámát, illetve hogy feltárják a gazdasági együttműködés lehetőségeit. Zelenszkij a tárgyalásról azt mondta, fél attól, hogy az USA és Oroszország kihagyja Ukrajnát a megegyezésből. Közben az EU az eddigi egyik legnagyobb katonai segélycsomagot készíti elő Ukrajnának, de a várható magyar ellenállás miatt valószínűtlen, hogy hamar jóvá is hagyják azt.

Kapcsolódó cikkek

A Kreml szóvivője szerint Ukrajna csatlakozhat az EU-hoz, a NATO-hoz viszont nem

A gazdasági integrációval kapcsolatban nem utasíthatnak semmit senkinek, a katonai szövetségekről viszont más az álláspontjuk.

Benics Márk
külföld

Zelenszkij szerint leginkább Putyinnak kedveznek a jelenlegi amerikai nyilatkozatok

Az ukrán elnök szerint azért, hogy találkozhassanak egymással, és gyors sikert érjenek el, de az, amit akarnak, egyszerűen egy tűzszünet, és az nem siker.

Herczeg Márk
háború

„Egy hosszú és nehéz út fontos első lépése” – több mint 4 órát tárgyalt az amerikai és az orosz külügy Rijádban

Ukrán résztvevő nélkül tárgyaltak az orosz-ukrán háború rendezéséről. Marco Rubio szerint „senkit sem szorítottak háttérbe”, Szergej Lavrov azt mondta, megszüntetik a „diplomáciai missziók előtt álló akadályokat”.

Windisch Judit
külföld

Zelenszkij attól fél, hogy az USA és Oroszország kihagyja Ukrajnát a megegyezésből

„Kíváncsi vagyok, miből gondolják, hogyha a legnehezebb pillanatokban nem fogadtunk el ultimátumot, akkor miért fogadnánk el most?” – kérdezte az ukrán elnök.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Az EU az eddigi egyik legnagyobb katonai segélycsomagot készíti elő Ukrajnának

Magyarország várható ellenállása miatt valószerűtlen az egyhangú jóváhagyás.

Tóth-Szenesi Attila
külföld