Jogerősen letöltendő fogházbüntetésre ítélte a bíróság, ám mostanáig nem kellett börtönbe vonulnia a több minisztériumot is érintő korrupciós óriásper kulcsfigurájának, akivel vádalkut kötött az ügyészség, írja a 24.hu. Bár közel 800 millió forintos vagyonelkobzás fenyegeti H. Anitát, vagyonának többségét nem foglalták még le a hatóságok.
Mindössze egy autója és 10–15 millió forintja van, vallotta a pályázatíró az októberi tárgyaláson a bíróság előtt, miközben a 24.hu szerint horvátországi tengerparti nyaraló és egy dél-spanyolországi luxuslakás is van a nevén.
Sőt, a lap szerint H. Anita érdekeltségébe tartozik egy körülbelül egymillió euró (400 millió forint) értékűre becsült katamarán is, ami a horvátországi Primošten kikötőjében parkol. A hajót jelenleg naponta 260 euróért, azaz körülbelül százezer forintért lehet kibérelni. A 2020-as évjáratú, 12 férőhelyes katamarán a horvát cégadatok szerint a H. Anita tulajdonában álló Jadran Turizam nevű cég érdekeltsége, és a zágrábi OTP Bankon keresztül lízingelik.
A „széles körben kiterjedt korrupciós bűncselekmény gyanújával” kapcsolatos első hír 2022. április 20-án jelent meg, amikor a Pénzügyminisztérium igen szűkszavú közleményben bejelentette, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség hivatali vesztegetés elfogadása bűntette és más bűncselekmények gyanúja miatt őrizetbe vette a tárca három pályázatkezelő munkatársát. A kormánypárti Magyar Nemzet azt írta, hogy „több minisztériumban is lecsaptak” olyanokra, „akik pályázatok kedvező elbírálásáért cserébe kenőpénzt fogadtak el”, de a lap szerint csak „alacsony rangú bürokraták (…) osztályvezetői szintig terjedő kis hálózatról rántották le a leplet”.
Néhány nappal később aztán kiderült, hogy a Miniszterelnökség egy főosztályvezetője és egy pénzügyminisztériumi helyettes államtitkár (Karsai Tamás) érintett lehet az ügyben, és hogy „kis hálózat” helyett valójában 54 személy és több mint száz EU-s, illetve hazai forrásból finanszírozott pályázati program 25 milliárd forintja érintett az ügyben. A nyomozás során több mint 300 érintett pályázatot vizsgáltak meg, és az ügyben akkora az iratanyag – nagyjából 100-120 ezer oldalnyi –, hogy a bírósági informatikai rendszer lefagyott, amikor megpróbálták feltölteni. Csak a vádirat mintegy 400 oldalas, és bár október óta több mint tucatnyi tárgyalási napot tartottak, még mintegy tíz vádlott nem került bíróság elé, köztük a már említett elmeorvosi szakértői vizsgálatra küldött I. rendű vádlott sem.
A nyomozás azután indult el, hogy az ügy egyik szereplője nejlonzacskóba csomagolt készpénzzel akart luxusautót vásárolni egy szalonban. Ez a személy minden bizonnyal az I. rendű vádlott, dr. K. T. volt, aki a második előkészítő ülésre – amelyen idézés nélkül jelent meg, és amelyről ugyanúgy ki kellett vezettetnie a bíróságnak, mint az első ülésről – egy fehér nejlontáskát is hozott, amit korrupciós szatyornak nevezett.
Az ügyről írt összes korábbi cikkünk itt olvasható.
A pályakezdő dolgozók munkaviszonyát felfüggesztették.
A minisztériumi vezető épp a korrupció miatt visszatartott uniós forrásokkal kapcsolatos területen dolgozott.
K. Tamás 53 társával októberben áll bíróság elé többek között hivatali vesztegetés és visszaélés, befolyással üzérkedés és pénzmosás miatt.
Az elsőrendű vádlottat ismét ki kellett vezettetni a tárgyalóteremből, szerinte ez az eljárás a botrány, nem az, amit ő csinál.
Pulykahusi, Faszfej és a többiek – 54 vádlott, köztük volt helyettes államtitkár és miniszterelnökségi főosztályvezető áll bíróság elé egy több mint száz uniós pályázatot és 25 milliárd forintot érintő tárgyalássorozaton, amely első ülését hétfőn tartották. Egy vádlott egyezséget kötött az ügyészséggel, őt 2 év 6 hónapra és 2 millió forintos pénzbüntetésre ítélték.