A vádalkut kötő vádlottról, akinek a tanúvallomásán alapul az eljárás, kiderült, hogy több százmillió forintos, a bíróságon be nem vallott vagyona van.
A horvát kikötőben álló 12 férőhelyes hajót ki is lehet bérelni, írja a 24.hu.
„Ha beszámol róla a legfőbb ügyész, ha nem, van korrupció” az országban, és „nem lehet azzal védekezni, hogy milyen szinten van” – mondta az ítélethirdetés után a bíró. A négy elítéltből hárman minisztériumi osztályvezetők voltak korábban, egyikük és a negyedik vádlott enyhítésért fellebbezett.
Karsai Tamás korábbi helyettes államtitkár a XI., Barta-Eke Gyula volt állami cégvezető a XII. rendű vádlott a több minisztériumot érintő vesztegetési ügyben, 4, illetve 5 év börtönt kértek rájuk. A mai előkészítő tárgyaláson kihallgatott két másik vádlott szintén tagadta a bűnösségét.
Barta-Eke Gyula a Palkovics László volt miniszter irányítása alatt álló Autóipari Próbapálya Zala Kft. cégvezetője volt.
Az egyetem úgy döntött, hogy leváltja az eddigi szolgáltatót, és maga biztosítja az internetet. De váratlan nehézségek léptek fel.
Aki egy főzőműsorban viccelődött.