„Trump annyira impulzív személyiség, hogy egyszerűen bedől Putyin hízelgésének”

külföld
  • Az amerikai elnök és az alelnöke földbe döngölte a megállapodásra érkező Volodimir Zelenszkijt.
  • Trump nyilatkozatából felsejlik, hogy Amerika megvonja a támogatását Ukrajnától.
  • Nem tudni, hogy ilyen diplomáciai helyzetben amerikai támogatás nélkül meddig tarthat ki Ukrajna, de Jójárt Krisztián biztonságpolitikai- és Oroszország-szakértő, a Svéd Nemzetvédelmi Egyetem posztdoktori kutatója azt mondja, az ország már nincs annyira kiszolgáltatva Amerikának, mint amennyire tavaly volt.
  • Szerinte Trump olyan kártyákat adott ki eddig a kezéből, amik amúgy sem voltak reálisak, és az oroszok is tarthatnak impulzív természetétől.
  • Ennek ellenére úgy látja, Trump intellektuálisan képtelen átlátni, hogy mi a tényleges orosz cél és stratégiai érdek Ukrajna kapcsán, Putyint pedig a KGB kiképezte arra is, hogyan kell viselkedni a nárcisztikus, hatalomra vágyó emberrel.

444: Hogyan jellemezné, ami az Ovális Irodában történt Trump és Zelenszkij között? Ungváry Krisztián történész szerint ilyen diplomácia mélypont nem volt 1939 márciusa óta.

Jójárt Krisztián: Nehéz ezt máshogy jellemezni, én ilyet még nem láttam. Borzasztó volt nézni ezt a sajtótájékoztatószerűségnek álcázott Zelenszkij-megalázást.

Az alapján, amit látott, mit gondol, előre megkonstruálhatták a történetet, vagy valamitől elfajult?

Ezt nehéz megítélni, de eleve egy nagyon ellenséges hangulatba és közegbe érkezett Volodimir Zelenszkij. Donald Trumpnak már a fogadásakor volt egy gúnyos megjegyzése az ukrán elnök ruhájára.

A sajtótájékoztatón Zelenszkij teljesen egyedül volt, miközben Trump mellett ott volt J. D. Vance alelnök - aki szerintem kifejezetten eszkalálta ezt az egészet, sokkal inkább, mint Trump, - és Marco Rubio külügyminiszter is, aki sokat nem szólt hozzá.

Nekem az jött le Vance kommentjeiből, hogy a fő prioritása az volt, hogy demonstrálja hűségét Trumphoz, és igyekezett jobb színben feltüntetni. Néhány riporter is kifejezetten ellenséges volt Zelenszkijjel, megkérdezték, miért nem vett fel öltönyt, ami miatt magyarázkodnia kellett.

Azt gondolom, nem volt előre megtervezve, az egésznek volt egy dinamikája. Ukrán részről hiba volt belemenni egy rögtönzött sajtótájékoztatóba még a megbeszélés előtt. Zelenszkij nem beszél úgy angolul, és egy ellenséges közegben teljesen magára hagyva a földbe döngölte Trump és Vance.

Fotó: SAUL LOEB/AFP

Zelenszkij is hibázott, egyszerűen nem értette meg, miről szól ez az egész. Ő is szükségtelenül mondott fel olyan paneleket, amelyek láthatóan irritálták Trumpot. Az ő oldaláról nézve a kötelezőt mondta, ilyenkor mindenki haza is beszél, de sokszor nem is hagyhatta szó nélkül, amit Trump mondott, muszáj volt helyre tennie a tényeket, ami idegesítette az amerikai elnököt.

Látjuk, hogy Trump minél gyorsabban akar valamilyen eredményt elérni. Az nyilván nem annyira releváns számára, hogy tartós rendezés jöjjön létre, a gyorsaság felülír mindent. Ebben hátráltatja, ha Zelenszkij felmondja a narratívákat az orosz agresszióról és a terrorista Putyinról.

Trumpot ez azért idegesíthette, mert azt szűrte le, hogy nehéz lesz tárgyalóasztalhoz ültetnie őket. Zelenszkij az amerikai társadalmat is próbálja befolyásolni, hogy nehéz legyen Trumpnak közvetítői szerepben maradnia.

De közben előjöttek múltbéli sérelmek is, mint hogy Zelenszkij Biden mellett kampányolt Pennsylvániában, hálátlan volt, illetve az egész Hunter Biden-féle ügy, melyet Trump szerint elsikált Zelenszkij és a Biden adminisztráció. Trumpék azzal vádolták Joe Bident, hogy fia, Hunter felügyelő bizottsági tagsága a Burisma ukrán energetikai cégben befolyásolhatta az Egyesült Államok Ukrajna-politikáját. Tehát itt Trump személyes sértettsége is visszaköszönt.

Csatlakozz a Körhöz, és olvass tovább!

Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!

Már előfizetőnk vagy?
Jelentkezz be!

Ez a cikk a The Eastern Frontier Initiative (TEFI) projekt keretében készült, melyben más közép- és kelet-európai független kiadókkal együttműködve vizsgáljuk a régió biztonsági kérdéseit. A TEFI célja a tudásmegosztás, és az európai demokrácia ellenállóbbá tétele. A 444 összes TEFI-s cikkét megtalálod a gyűjtőoldalunkon.

Partnerek

Gazeta Wyborcza (Lengyelország), SME (Szlovákia), Bellingcat (Hollandia), PressOne (Románia).

A TEFI projekt az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Az itt szereplő vélemények és állítások a szerző(k) álláspontját tükrözik, és nem feltétlenül egyeznek meg az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség (EACEA) hivatalos álláspontjával. Sem az Európai Unió, sem az EACEA nem vonható felelősségre miattuk.

Kapcsolódó cikkek

Nincs megállapodás az ukrán ásványkincsekről

Az ukrán elnök ideő előtt távozott, hivatalosan is bejelentette a Fehér Ház a Trump-Zelenszkij találkozó kudarcát.

Kaufmann Balázs
külföld

A Trump–Zelenszkij-találkozó legkeményebb pillanatai videón

Döbbenetes jelenetek zajlottak az Ovális Irodában. Itt megnézhető, hogyan durvult el az amerikai és az ukrán elnök vitája.

Kiss Bence
video

Elég sokszor megköszönte már Zelenszkij a segítséget, igaz, többnyire Bidennek, és nem Trumpnak

Mondjuk ennek elég egyszerű oka van: az, hogy Trump csak januárban lépett hivatalba, a háború meg 2022 óta tart.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Trump nem csak az ukrán delegációt küldte el a Fehér Házból, úgy tűnik, az európai országokat is kidobja az amerikai mamahotelből

Trump a megállapodás aláírása nélkül dobta ki Zelenszkijt a Fehér Házból, az amerikai fegyverszállítmányok sorsa kétséges. A jelek szerint pénteken a magát semleges közvetítőnek hirdető amerikai elnök oldalt választott az orosz-ukrán háborúban.

Takács Lili
külföld

Három éve indult meg az orosz invázió Ukrajna ellen – 12 tanulság katonai szempontból

Három évvel ezelőtt, 2022. február 24-én indította meg Oroszország az Ukrajna elleni inváziót. Vendégszerzőink végigvették, katonai szempontból mit lehet tanulni az elmúlt három, felfoghatatlan veszteségekkel teli évből.

Takács Márk, Jójárt Krisztián
háború

Orbán Viktor azzal kezdte a szombat reggelét, hogy beígért egy vétót az Ukrajnát támogató EU-s fegyverszállításra

Szerinte az EU-nak inkább az USA politikáját kéne követnie, és közvetlen tárgyalásokat kellene kezdeni az oroszokkal a békéről.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Zelenszkij abban bízik, menthető a kapcsolata Trumppal

Zelenszkij a Fox Newsnak adott interjút, ahol azzal nyitott a riporter, nem érzi-e úgy, hogy bocsánatot kell kérnie Donald Trumptól.

Windisch Judit
külföld

Zelenszkij: Azt akarom, hogy az USA határozottabban álljon mellettünk

Készen állnak az ásványkincs-megállapodás aláírására, de ez nem elég, ennél többre van szükségük - írta az ukrán elnök.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Trump: Régóta ismerem, nem hiszem, hogy Putyin megszegi a szavát

Szerint sikeres békét fognak kötni, és annak fenntartása könnyebb lesz, mint a megkötése.

Windisch Judit
külföld