Zelenszkij: Azt akarom, hogy az USA határozottabban álljon mellettünk

POLITIKA

Az X-en reagált a pénteki csúcstalálkozón történtekre Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök kezdésként megköszönte az Egyesült Államoknak az összes eddigi támogatást, elsőként megemlítve Donald Trump elnököt (ha már azzal támadták a Fehér Házban, hogy nem elég hálás).

Fotó: SAUL LOEB/AFP

Elismerte azt is, hogy Amerika segítsége „létfontosságú” volt a túléléshez, és kijelentette azt is, hogy a kemény párbeszéd ellenére is stratégiai partnereknek tekinti Ukrajnát és az Egyesült Államokat.

„De őszintének és közvetlennek kell lennünk egymással, hogy valóban megértsük közös céljainkat” - tette hozzá.

Trump támogatása kulcsfontosságú - emelte ki az ukrán elnök, aki szerint náluk jobban senki nem akar békét, hiszen Ukrajna éli át a háborút.

„Harc ez a szabadságunkért, a túlélésünkért.”

Zelenszkij szerint igazságos és tartós békét szeretnének, azonban szerinte Putyinnal nem lehet tűzszünetet kötni. Emlékeztetett rá: Oroszország az elmúlt 10 évben 25 alkalommal szegte meg a tűzszüneti megállapodásokat.

„Készen állunk az ásványkincs-megállapodás aláírására, és ez lesz az első lépés a biztonsági garanciák felé. De ez nem elég, ennél többre van szükségünk. A biztonsági garanciák nélküli tűzszünet veszélyes Ukrajna számára. 3 éve harcolunk, és az ukrán embereknek tudniuk kell, hogy Amerika a mi oldalunkon áll. Nem tudom megváltoztatni Ukrajna álláspontját Oroszországgal kapcsolatban. Az oroszok megölnek minket. Oroszország az ellenség, és ez a valóság, amellyel szembesülünk. Ukrajna békét akar, de ennek igazságos és tartós békének kell lennie. ”

Zelenszkij azt írta: a béke eléréséhez erősnek kell lenniük a tárgyalóasztalnál, és csak akkor érhetik el, ha vannak biztonsági garanciáik, erős hadseregük, és partnerek, akik mellettük állnak.

Az ukrán elnök szerint semmi sem garantálja, hogy ha feladják a harcot, Putyin nem tér vissza. Úgy fogalmazott: az Egyesült Államok támogatása nélkül ez nehéz lesz.

„De nem veszíthetjük el az akaratunkat, a szabadságunkat vagy a népünket.”

Zelenszkij hozzátette: senki nem akar újabb megszállási hullámot, de ha Ukrajnát nem fogadják be a NATO-ba, akkor szükségük van arra, hogy tisztázzák a biztonsági garanciákat az USA-beli szövetségeseik részéről.

„Európa készen áll a váratlan helyzetekre és arra, hogy segítsen finanszírozni a nagy hadseregünket. Szükségünk van az Egyesült Államokra is.”

Zelenszkij szerint amennyiben tisztázzák ezeket a biztonsági garanciákat, akkor lehet leülni beszélni Oroszországgal. Úgy véli, a háború túl hosszú, és nincs elég fegyverük ahhoz, hogy teljesen kiszorítsák az oroszokat.

„Azt akarom, hogy az USA határozottabban álljunk a mi oldalunkra” - tette hozzá.

Majd azzal folytatta:

„Érthető, hogy az Egyesült Államok keresi a párbeszéd lehetőségét Putyinnal. De az USA mindig az »erővel elért békéről« beszél. Együtt erősen léphetünk fel Putyin ellen.”

Zelenszik végezetük hozzátette, hogy történelmi és szilárd kötelék van Amerika és Ukrajna népei között, ezért háláját fejezte ki az amerikai nemzet felé, majd azzal zárta:

„Mi csak erős kapcsolatban szeretnénk lenni Amerikával, és nagyon remélem, hogy ez teljesülni fog.”

Volodimir Zelenszkij pénteken érkezett meg a Fehér Házba, hogy tárgyaljon Donald Trumppal. A találkozó minden bizonnyal a valaha volt egyik legbizarrabb csúcstalálkozóként fog bevonulni a történelembe, hisz az amerikai elnök és alelnöke, J. D. Vance szürreális jelenetet adtak elő az ukrán elnök kárára. Minderről itt írtunk. Végül az ukrán elnök idő előtt távozott és nem született megállapodás Amerika és Ukrajna között az ukrán ásványkincsekről. A történelmi találkozót itt lehet megtekinteni magyar felirattal, elemzésünk pedig a történtekről itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

Elég sokszor megköszönte már Zelenszkij a segítséget, igaz, többnyire Bidennek, és nem Trumpnak

Mondjuk ennek elég egyszerű oka van: az, hogy Trump csak januárban lépett hivatalba, a háború meg 2022 óta tart.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Feszült lett a találkozó a Fehér Házban, Trump szerint Zelenszkij a harmadik világháborúval játszik

De azt is mondta az amerikai elnök, hogy küldenek még fegyvereket Ukrajnába.

Kaufmann Balázs
külföld

Zelenszkij idő előtt távozik a Fehér Házból, törölték az újabb sajtótájékoztatót is

Donald Trump pedig egy olyan közleményt tett közzé, ami szerint mégsincs megállapodás.

Kaufmann Balázs
külföld

Nincs megállapodás az ukrán ásványkincsekről

Az ukrán elnök ideő előtt távozott, hivatalosan is bejelentette a Fehér Ház a Trump-Zelenszkij találkozó kudarcát.

Kaufmann Balázs
külföld

A Trump–Zelenszkij-találkozó legkeményebb pillanatai videón

Döbbenetes jelenetek zajlottak az Ovális Irodában. Itt megnézhető, hogyan durvult el az amerikai és az ukrán elnök vitája.

Kiss Bence
video

Trump nem csak az ukrán delegációt küldte el a Fehér Házból, úgy tűnik, az európai országokat is kidobja az amerikai mamahotelből

Trump a megállapodás aláírása nélkül dobta ki Zelenszkijt a Fehér Házból, az amerikai fegyverszállítmányok sorsa kétséges. A jelek szerint pénteken a magát semleges közvetítőnek hirdető amerikai elnök oldalt választott az orosz-ukrán háborúban.

Takács Lili
külföld