(A podcastot a Belső kör és a Közösség előfizetői csomagok tulajdonosai már március 3-án hallhatták. Fizzesenek elő, támogassák a független sajtót! Ez az ingyenes változat, a cikk végén pedig előfizetőink megtalálják a beszégetés írott, némileg szerkesztett változatát. Vigyázat, hosszú!)
Orbán Krisztián közgondolkodó rendszeres vendégünk, legutóbb november közepén, alig néhány nappal az elnökválasztás után elemezte a 444-en, mi várható a második Trump-kormánytól. A legfontosabb irányokat elég jól belőtte akkor: hogy Trumpék felrúgják az USA dominálta, szabályalapú, liberális nemzetközi rendet, helyette a nyers erőre és kétoldalú dealekre alapuló, labilis világ jöhet, amiben az amerikaiak megpróbálják gazdasági előnnyé konvertálni katonai erejüket, és a szövetségeseikkel megfizettetni az amerikai védelem árát.
Azóta látszik, hogy Trump nagyon bekezdett hazai pályán és a nemzetközi térben is: irtózatos sebességgel építi le az amerikai államot és a szabályokon alapuló világrendet, de az mélg nem derült ki, van-e bármi terve arra, hogy mit kellene építeni helyette. Orbán Krisztián szerint mesterterv nincs, Trump mindig is improvizált, zsigerből döntött, nem valószínű, hogy 78 évesen változtatna a módszerén.
Az elnök mögötte álló koalíció négy nagy csoportból áll, és ez a négy csoport négy különböző irányba húzza, Trump pedig arra hallgat, aki éppen a legjobban nyomul vagy leghangosabb. Negyven éve meggyőződése, hogy Amerikát csak kihasználják a szövetségesei. Veszélyesebb, bizonytalanabb korszakba lépünk, ami valószínűleg azzal is jár majd, hogy a jólét is csökken. Ebben a világban inkább a nyers erő számít, a kisebb országoknak nem osztanak lapot. És hogy ez miért jó Magyarországnak? Egyáltalán nem jó neki. Orbán Viktornak annyiban lehet jó, hogy senki sem fog a kezére csapni, ha keményebb eszközökkel próbálja elhallgattatni az ellenzéki, kritikus hangokat. (Az interjú még a botrányos Zelenszkij–Trump találkozó előtt készült.)
A beszélgetés menete:
A paywall után a beszélgetés írott, minimálisan szerkesztett, de az élő beszéd változata olvasható, csak előfizetőknek.
Ezt a cikket is elolvashatod, de rengeteg újdonság is vár rád a következő hónapokban előfizetőként.
Már előfizetőnk vagy?
A szabadság helyett a biztonság az új korszak kulcsfogalma. Szabályalapú világrend helyett birodalmi logika: Amerika gazdasági előnyökre váltja katonai erőfölényét. Az orbáni gazdasági semlegességgel ez sehogy sem jön össze. Ez az átrendeződés kicsit sem kedvez Európának, így nekünk sem. Podcastunk ingyenes verziója, szerkesztett leirattal.
A BBC-nek beszélt erről a brit MI6 egykori igazgatója, Alex Younger. Szerinte Európának pedig most azon kell dolgoznia, hogy valódi erőt mutasson, Trump és Putyin pedig elbeszélnek egymás mellett Ukrajnát illetően.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.