Ahogy az várható volt, Orbán Viktor és Magyar Péter párbaja volt az idei március 15-e. A többi párt, ahogy az elmúlt években, most sem próbált meg nagyszabású utcai rendezvényt összehozni - vagy a szokásos kis szűkkörű bulijukat csinálták meg, mint a Mi Hazánk és a Kétfarkú Kutya, vagy egyáltalán nem is próbálkoztak utcai jelenléttel, mint az összes többi párt, de erről majd később.
A nap szitáló esővel és a 10.30-ra meghirdetett Orbán-beszéddel indult, ami a lassú beengedés miatt kis csúszással kezdődött csak el, nehéz, egyben mégis könnyű pillanatokat okozva Mráz Ágostonnak, aki az M1-en kellett kitöltse az egyre csak nyúló üres műsoridőt egy elemzésnek álcázott, Orbán-fényező hipnotikus beszédfolyammal.
A kormányfő biztonsági stábja eleinte szigorúan állt a rendezvényhez, idén már nem csak a múzeumkertbe, hanem a Kiskörút múzeum előtti részére sem akartak beengedni fideszes karszalag nélkül senkit, ám amikor kiderült, hogy így túl szellős lenne a kordonon belüli rész, mégis bemehettek a földi halandók is.
Nem tudni pontosan, mi volt kiadva a biztonsági stábnak, szidni kell-e őket a bénázásért, vagy dicsérni a liberális hozzáállásért, mindenesetre nem volt trollkodás- és incidensmentes a rendezvény: Orbánt kifütyülték és kisípolták beszéde közben, amiből szóváltás is kerekedett a szimpatizánsok és az ellendemonstrálók között. Felmerült a deportálás igénye, és kiderült az is, hogy az Orbán-szavazók között putyinista ugyanúgy akad, mint oroszutáló, mindezt videón itt nézheti meg. Emellé Puzsér Róberték transzparensekkel vonultak fel, Szabó Bálint pedig a Börtön ablakábant trombitálta egy ablakból.
Orbán mintegy 20 perces beszéde egy valóságot hajlítgató és ketté is törő, folyvást birodalmazó EU-ellenes kiáltvány volt, nyakon öntve Ukrajna-ellenességgel és a poloskához hasonlított ellenfelei (ellenfelei, értsd: a dolgukat normálisan végző bírók, újságírók, politikusok) fenyegetésével, szégyent, megvetést és a pokol külön bugyrát ígérve nekik. Az egész beszédet itt tudják elolvasni, elemzésünket ide, kollégánk riportját az eseményről pedig ide kattintva találják.
A poloskázáson természetesen többen is felháborodtak, például Nyári Krisztián és Szabó Tímea is, Szánthó Miklós pedig természetesen nem értette, hogy mit nem értenek a hitlerező hülyék, akik megérdemlik, hogy lepoloskázzák őket. Mármint ez a mi összefoglalásunk, ő nem pontosan így írta.
A beszéd végét "Vége van, Kicsi!" felkiáltással üdvözölte két nagy formátumú ember, Menczer Tamás és Bede Zsolt, csak nehogy Orbán magára vegye. Lázár János pedig véletlenül pont az Orbán-beszédre időzítve posztolta ki azt, hogy ő éppen valahol egész máshol van (volt).
Délután 3-kor elkezdődött a Tisza tüntetése, a Magyar Péter előtti felszólalók viszonylag nagy arányban hegedültek és üvöltöttek, utóbbit például Rusznák András és Nagy Ervin színész jóvoltából. Mentségükre legyen mondva, hogy nyilván nem a tévénézőkre, hanem a helyszínen lévőkre szabták a színészi kelléktárukat. Viccelődött egy kicsit Ruszin-Szendi "Zsírleszívás" Romulusz is, beszédének komoly részeit pedig hazaárulózással és Mocskos Fidesz!-ezéssel értékelte a tömeg. Bódis Krisztát "Kriszta, Kriszta" skandálással fogadták, mielőtt ő a zsarnokságról, szabadságharcról, a magyar történelem híres nőiről beszélt, és arról, hogy amikor a hatalom túl nagyra nő, a forradalom szelleme mindig újraéled.
A 18-19. században, majd a 20. század első felében újra divatba jött Bocskai-viseletben és 2025-ös séróval, magyar zászlót lengetve színpadra álló Magyar Péter a beszédtempóját az orbáni 0.75-ösre állította, így háromnegyed órás lett a felszólalása.
A rendszerváltásra utalva továrisi konyecező politikus a beszéd végén 12 kérdéses népszavazást, vagyis technikailag inkább tiszás nemzeti konzultációt hirdetett áfakulcsokról, SZJA-ról, adókról, állami költésekről, EU- és NATO-tagságról, két ciklusban maximált miniszterelnöki posztról, önkormányzati hatáskörökről, miniszterelnöki és politikusi fizetésekről. A kérdésekről itt írtunk részletesen, magáról a beszédéről itt olvashatnak bővebben, ebben pedig az egész tiszás demonstrációt foglaltuk össze.
Magyar a 444-nek a tüntetés után azt mondta, hogy Ez nem egy nemzeti konzultáció lesz, amire egy kismajom is tudja a választ, Orbán poloskázásáról pedig közölte „Így nem egy miniszterelnök nem beszél, hanem még egy átlagember se a kocsmában. És szerintem a magyar emberek többsége ezt így gondolja, úgyhogy Rogán Antal ezzel a beszéddel nagyon mellélőtt.”
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?A sípolás még a beszéd köztévés közvetítésébe is behallatszott.
A szokásosnál is keményebben szólt a miniszterelnök.
Orbán Viktor vészkorszakra emlékeztető retorikával poloskához hasonlított újságírókat és civileket, majd odáig hajlította a valóságot, ahol Brüsszel háborúja sújtja Ukrajnát. Szégyen és pokol vár ellenfeleire.
Hat órát utazó lengyelekkel és eltévedt külföldiekkel is találkoztam Orbán Viktor március 15-ei beszédén. Az eseményen rám szóltak, hogy nincs Békés megye, csak vármegye. Azt is megtudtam, hogy Ruszin-Szendi Romulusznak semmi szüksége agyleszívásra.
Egy klasszikus népszavazásnak amúgy is számtalan buktatója van, Magyar kérdéseinek többsége eleve át sem ment volna.
Magyar a végén eljutott már oda, hogy Orbán = ördög.
Megvoltak a kötelező körök és a Nagy Bejelentés is.
Az AfD előretört, a Pride-ot korlátozni akarják, Orbán Viktor alkotmányban garantálná a készpénzhez való jogot. Nem rossz évkezdés a Mi Hazánk szimpatizánsainak. Kérdés, hogy magának a pártnak jó-e, ha a kormány valósítja meg a fontosabb programpontjait.
A Mi Hazánk elnöke a március 15-i rendezvényükön egy olyan gyerekmozgalmat vizionált, melynek egyszer majd minden magyar gyermek a tagja lesz. Akkor majd a vacsora mellett nem a telójukat fogják bütykölni, hanem az élményeikről fognak mesélni.
A párt Újpesten tartott megemlékezést, ahol jövő vasárnap időközi választásokat tartanak. Dobrev Klára arról beszélt, hogy Orbán „széles mosollyal az arcán masíroz bele az ország végzetébe”.
„Így még egy átlagember se beszél a kocsmában” – mondta a 444-nek Magyar Péter a miniszterelnök poloskázós kijelentéséről. A Tisza párt vezetője szerint az általa bejelentett szavazás sokkal fontosabb lesz, mint egy valós népszavazás.