Varga Juditot is beidézik tanúnak a Völner–Schadl-perben

belföld

Tanúkihallgatásra idézett be a Fővárosi Törvényszék két volt igazságügyi minisztert Völner Pál volt igazságügyi államtitkár és Schadl György volt végrehajtó kari elnök korrupciós büntetőügyében, tudta meg a 24.hu. A lap szerint a bíróság Varga Juditot és elődjét, Trócsányi Lászlót hallgatja meg tanúként.

A lap információit megerősítette Völner védőügyvédje, a volt miniszterek meghallgatását már többször indítványozó Papp Gábor. Azt mondta, hogy tudomása szerint még a nyári ítélkezési szünet előtt idézni fogják Vargát és Trócsányit. Az ügyvéd azzal érvelt Varga tanúkihallgatása mellett, hogy szerinte csak a volt miniszter tudja megmondani, hogy az általa irányított tárcánál kit miért neveztek ki vagy váltottak le.

Ugyanakkor Varga tanúként idézése azért is érdekes, mert a volt férje, Magyar Péter 2024 tavaszán egy hangfelvételt tett közzé, amelyen az hangzik el, hogy Rogánék „magukat kihúzatták”, illetve hogy „javasolták az ügyészeknek, hogy mit kéne kihúzni, de azt nem mind tartották be”.

Fotó: Németh Dániel/444

A hangfelvételen később Magyar arról beszél Rogánra és „Gergőre” hivatkozva, hogy Schadl György „az ő emberük volt”, és nem érti, miért nem mentették meg. Erre válaszul Varga azt mondta: „Nem volt lehetőségük. Ez a nagy probléma.”

A teljes hangfelvétel szövege itt olvasható, ezt Magyar akkor tette közzé, amikor 2024. március 26-án az ügyészségnek is átadta.

Magyar Péter később átadta a hangfelvételt az ügyészségnek is, ám a vádhatóság 2024 júniusában azt közölte, hogy vizsgálatuk arra jutott: Varga Judit csak „pletykákat osztott meg a férjével”, ezért megszüntették a nyomozást.

Varga Judit egykori helyettesét, Völner Pál államtitkárt hivatalosan 2021 decemberében gyanúsították meg azzal, hogy hosszabb időn keresztül kenőpénzeket fogadott el a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől, Schadl Györgytől (több mint 80 millió forintot), hogy az Igazságügyi Minisztériumban lepapírozza a végrehajtókkal kapcsolatos ügyeket. Tehát a felvételen a miniszter arra utalt, hogy már a hivatalos meggyanúsítás előtt értesíthették az államtitkárt, hogy bajban van.

Írtunk már arról is, hogy mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba.

Kapcsolódó cikkek

Ez a Magyar Péter által nyilvánosságra hozott hangfelvétel szövege

Persze, magukat kihúzatták - mondja a felvételen Varga Judit, amikor Magyar a Schadl-ügyről kérdezi.

Haszán Zoltán
POLITIKA

Varga Judit „pletykákat osztott meg a férjével” Magyar Péter hangfelvételén az ügyészség szerint, megszüntették a nyomozást

Rogán Antalt is meghallgatták Magyar Péter hangfelvételének ügyében, hangzott el az ügyészségi sajtótájékoztatón. Előkerült az ügyben Rogán és Völner Pál egy különös időpontban lefolytatott hívása is.

Haász János
belföld

Nyomozati anyagokat manipulálhattak, a legfőbb ügyész politikai befolyás alatt áll, a kormány szerint csak lufi az egész

A Magyar Péter által nyilvánosságra hozott felvétel minden érintett oldaláról súlyos kérdéseket vet fel, de a hatalom egyelőre lesöpörné ezeket az asztalról.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A Legfőbb Ügyészség hivatali vesztegetés gyanúja miatt kezdeményezi Völner Pál államtitkár mentelmi jogának felfüggesztését

A gyanú szerint a fideszes Völner Pál a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnökétől hosszabb időn keresztül, rendszeresen, alkalmanként 2-5 millió forintot kapott.

Horváth Bence
bűnügy

Aznap is eltehetett ötmillió forint kenőpénzt, amikor felesküdött Magyarország szolgálatára

Napra és összegre pontosan leírta az ügyészség, mikor és mennyi kenőpénzt kaphatott Völner Pál államtitkár. Ha pedig ezeket összevetjük a nyilvános szerepléseivel, tanulságos képet kapunk a magyar közéletről.

plankog
POLITIKA

Mi utal arra, hogy belepiszkáltak a Völner–Schadl-ügy nyomozati irataiba?

Magyar Péter azt ígérte, hangfelvételekkel fogja igazolni ezt. A nyomozati anyagban nem tűnik minden kereknek.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA