Na, szevasz, mi a helyzet? Minden jó? Figyelj, ez a matolcsys történet mennyire brutál, nem? Tudod, ez az MNB-alapítványos. Nézegetted, de túl bonyolult? Hát pedig leteszed a hajad. Figyelj!
Van ugye a Matolcsy György, nagy fideszes régóta, már a legelső, 1998-as Orbán-kormányban gazdasági tanácsadó meg miniszter volt, aztán 2010-ben megint miniszter lett. Ő mondott ilyen hülyeségeket, tudod, hogy piros pötty van a seggünkön, mint a japánoknak, meg magyar banán fejlesztési övezet, meg nem csomag, hanem PEKIDZSJUNÓ. De Orbán pont ezek miatt is bírta, gondolta, végre valaki, aki nem a megszokott közgazdasági dogmákat tolja, amik szerint a Fidesz szarul csinálja a dolgokat, hanem víziói vannak, nagyot álmodik, egy igazi gazdasági csodadoktor.
2013-ban ő lett a Magyar Nemzeti Bank elnöke, érted, ez eleve mi, hogy egy full fideszes ember lesz a független MNB elnöke? Mondjuk mindegy, korábban is volt már ilyen, lett is ilyen.
Na, de jön a lényeg. 2014-ben elkezdett az MNB alapítványokat csinálni. Alapítványokat. De nem úgy, hogy lehet adakozni nekik, és azt eljótékonykodják, meg segítenek szegényeken, hanem úgy, mintha egy céget csinálna, beleteszi a jegybank pénzét, szóval a közpénzt, és onnantól szevasz, az az övé, elkezd vele bizniszelgetni.
Amúgy óriási forma volt a Matolcsy, mert az volt a szöveg, hogy ő akkora mágus, hogy egy csomó nyereséget csinált a jegybanknak, és ezt a nyereséget teszik bele az alapítványokba, szóval nyugi legyen, nem ellopja a közpénzt, hanem pont, hogy gyarapítja.
Ezzel mondjuk az a baj, hogy csak az egyik irányba akarták ezt: ha nyereség van, kitesszük alapítványba, de ha veszteség van, nem pótoljuk a pénzt, hanem széttárjuk a kezünket. Másrészt azért is volt zseni a trükk, mert az MNB simán meg tudja oldani magának, hogy nyeresége legyen, elég, ha gyengíti a forintot egy kis alapkamat-variálással, és mittudomén, 370-ért eladja a korábban még 350-ért vett eurót. A forint meg, micsoda véletlenek, gyengült is folyamatosan.
Oké, tehát ott vagyunk, hogy 2014 van, az MNB csinált magának közpénzt, és beleöntötte az alapítványaiba, volt belőle az elején vagy hat, mindenféle Pallas Athéné izébizé, amik összesen 266 milliárdot kaptak az úgynevezett jegybanki nyereségből, aztán összevonták őket eggyé.
Azt sokáig nem lehetett tudni, hogy mire megy a pénz, amikor meg a bíróság egy perben azt mondta, hogy hahó, ez nyilvános adat, adjátok ki, akkor a Fidesz gyorsan csinált egy törvényt, hogy mégse legyen az. Ez volt a legendás „elvesztette közpénzjellegét” érvelés, ez megvan, nem?
Jó, hát azóta persze kiderült, meg azért akkor is lehetett kábé tudni, mi történt. Az, hogy kitolták a Matolcsy család haverjainak. Ők kaptak mindenféle zsíros bizniszt az alapítványoktól. Övék lett például általában az alapítványok által megvett ingatlanok felújítása, bebútorozása, ők csinálták a kommunikációs feladatokat satöbbi. Matolcsy Ádám barátai, Somlai Bálint, Száraz István, Pintér Máté. Sok milliárd forint ömlött nekik, jegybanki bizniszek haszonhúzói lettek, ők meg vették a Ferrarikat, Porschékat, magángépekkel jártak, luxuséttermeket nyitottak, ingatlanokat szereztek a Balatonon, New Yorkban, Dubajban, a Svábhegyen, műgyűjtők lettek Londonban, megvették az Origót, tényleg lehetetlen felsorolni mindent. Folyamatosan írt erről a sajtó, csináltunk róla videót mi is, de a Fideszt nem különösebben zavarta.
Hogy ezt az egészet minél nehezebb legyen lenyomozni, a jegybank követhetetlen céghálók, magántőkealapok, vagyonkezelő mögé tette a pénzeket, megvásároltak lengyel és svájci ingatlanos céget, hogy onnan menjen tovább az üzletelés a Matolcsy-klánhoz tartozó emberekkel.
Miközben a haverok gazdagodtak, az alapítványi cégek folyamatosan jó béna befektetéseket csináltak, és egyre csökkent a vagyonuk, konkrétan csődközelbe kerültek. 266 milliárd forint, mai értékén 460 milliárd forint csak úgy elhussant. Papíron legalábbis mindenképp, persze lehet, hogy valahol megvan azért az a vagyon. A gazdálkodásuk egészen vadnyugati volt, volt olyan is például a hírek szerint, hogy az alapítványok vagyonát kezelő cég azt mondta a kecskeméti egyetem fenntartójának, hogy fektessetek be hozzánk, bízzátok ránk a 127 milliárdotokat, mi megkezeljük, és kaptok rá kamatot. Aztán egyszerűen nem adták vissza a pénzt. Ennyi. Óriási, nem? Ja, és ki a kecskeméti polgármester? Aki az egyetem felügyelőbizottságában is ott ült? Matolcsy rokona. Ezzel együtt már 400 millárdról beszélünk, ami mai értékén 650 milliárd.
Ezt a cikket teljes terjedelmében csak előfizetőink olvashatják el. Légy része a közösségünknek, segítsd a 444 működését!
Már előfizetőnk vagy?Matolcsy György óriás világmegfejtésekbe tudott bocsátkozni egy-egy megszólalásakor, nem egy gondolatmenete súrolta a követhetetlenség határát. Csokorba szedtük a legemlékezetesebb gondolatait.
Csizmadia Norbert távozásával fájóan hiányozni fog valaki, aki érti a Déli Duna Csáp, a Balatoni Hal, a Dél-keleti sárkány bumeráng és a csapágyvárosok térszerkezeti viszonyát.
A miniszterelnök szokásos péntek reggeli rádióinterjújában nevezte meg Matolcsy György utódját.
Ítélet van róla, hogy közpénzt költenek, nem titkolózhatnak tovább.
Egyenként szedik ki a nagy állami cégeket az infotörvény hatálya alól. Teljesen szembe mennek egy jogerős bírósági ítélettel is, csak ne derülhessen ki, hogy Matolcsyék mire költenek százmilliárdokat.
Az MNB adatait titkosító törvényjavaslat nemcsak százmilliárdokról szól, de forradalmasítja azt is, ahogy a korrupcióról beszélünk. Ez ugyanis természeti szükségszerűség a Fidesz szerint.
Kérdésünk az Állami Számvevőszék közölte: vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen. A terjedelmes ÁSZ-jelentésből úgy tűnik, több százmilliárdos közpénzvagyont égetett el a mára a fizetésképtelenség szélére sodródott MNB-alapítvány és annak vagyonkezelője.
A jegybankelnök rokonsága közvagyon jellegüket elvesztett ingatlanokkal keresi magát rommá a feudális Magyarországon.
Négy motor van benne, a felnijei darabonként kerülnek annyiba, mint egy vadonatúj Suzuki Swift. De már elmúlt kétéves, így mennie kell. De miből vette?
A T7-MNG lajstromjelű Challenger 601 egy német médiacégé volt, majd úgy vették meg, hogy a valós tulajdonost ne lehessen lenyomozni.
Pintér Máté banki hitel nélkül, 306 millió forintért kapta meg a jegybanki pénzből létrehozott Vízház Gasztronómia Zrt.-t.
A Matolcsy-crew oszlopos tagja 2021-ben újíthatta fel a panziót a Kisfaludy Program pénzén, de alig három év után feladta az álmot – pont, amikor már nem kellett biztosítaniuk az új szálláshely működését.
14 milliárd forintért kelt el egy fényűző ingatlan New Yorkban nyáron. A vevő magyar, és az amerikai szerződés részletei alapján elég jól körülhatárolható, hogy melyik érdekcsoport állhat mögötte.
Amit aztán hasonló nagyságrendű haszonnal adtak tovább.
Mert vissza is költözne, ha úgy hozza az élet.
Idehaza inkább azzal szerzett ismertséget, hogy Matolcsy Ádám cimborájaként lapátolja ki a közpénzt az MNB-ből és annak alapítványaiból.
A hír, hogy Száraz István cége hárommilliárdért intézheti a Nemzeti Bank kommunikációját a Vs.hu és az Origo tragikus történetét idézi fel.
Hivatkoztak a forint elleni spekulációs támadások növekvő kockázatára, de az ország gazdasági szuverenitásának sérülésére is.
Puhára esett az MNB volt alelnöke.
A jegybankelnök egy eseményen élesen kritizálta a kormány 2021 óta követett gazdaságpolitkáját és a gazdaságfejlesztési minisztert.
A jegybankelnök szerint az EU legfejlettebb államai távolodnak tőlünk, a kevés mögöttünk lévő feljött ránk.
A jegybankelnök megint bírálta a kormány gazdaságpolitikáját, Orbán Balázs megüzente, hogy alig várják már az új MNB-vezetőt.
Az MNB elnöke szerint a törvénytervezet komoly támadás a jegybank függetlensége ellen.
A kormány szeretne belelátni az MNB-cégek gazdálkodásába, érdekli a Pallas Athéné alapítványokba pumpált milliárdok sorsa is. Matolcsy szerint ez veszélyezteti a jegybanki függetlenséget.
A távozó jegybankelnök a gazdaság befolyásos szereplőinek adott nagyon optimista előrejelzést, miközben Orbánt kivételesen intelligens emberként írta le.
A Terminátorból megtanulhattuk, hogy nincs végzet, csak ha bevégzed - Orbán a konfliktusokra fátylat borítva búcsúzott a jegybankelnöktől.
Mégsem lett a Száraz Istvánhoz köthető magántőkealap az MNB vagyonkezelő cégének a tulajdonosa.
A kormánynak azért nem kell elhatárolódnia Matolcsy Györgytől, mert a jegybank alapból el van határolódva a kormánytól.
Rogán Antalt is meghallgatták Magyar Péter hangfelvételének ügyében, hangzott el az ügyészségi sajtótájékoztatón. Előkerült az ügyben Rogán és Völner Pál egy különös időpontban lefolytatott hívása is.