Az Egyesült Államok Globális Médiaügynöksége (USAGM) ideiglenesen megújította a Szabad Európa Rádiónak (Radio Liberty) nyújtott támogatást, írta az ügynökség közleményben.
A támogatás újraindítására a washingtoni szövetségi kerületi bíróság döntése alapján került sor, amely március 26-án a Radio Liberty mellé állt, miután az fellebbezett a támogatás megszüntetése ellen. A bíróság megállapította, hogy a kereset érdemi elbírálásáig az USAGM köteles tartózkodni a Szabad Európa Rádió bezárására irányuló intézkedésektől.
Az USAGM közleménye megjegyzi, hogy az ügynökség nem ért egyet a Szabad Európa álláspontjával.
Donald Trump március 15-én jelentette be, hogy leállítják a Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió, az Amerika Hangja és a Szabad Ázsia Rádió finanszírozását is a U.S. Agency for Global Medián (USAGM) keresztül. A Szabad Európát tavaly télen minősítették Oroszországban Putyinék nem kívánatos szervezetnek, Fehéroroszországban 6 év börtönt kockázat az, aki előfizet rá. Itthon a kormányinfóról voltak kitiltva.
A Szabad Európa több mint 20 év szünet után 2020-ban indult újra Magyarországon, online újságként. Az újraindult Szabad Európához több erős sztori is kötődik itthon. A Szabad Európa hozott nyilvánosságra felvételeket például arról, hogy Bende Balázs, az MTVA akkori vezető szerkesztője azt mondja: a közmédiában nem az ellenzéket támogatják, és az anyagok készítése során ezt vegyék figyelembe. (meduza)
Jó, hogy vége az 50-es éveknek, és nem jön újra el.
Fehéroroszország szélsőséges szervezetnek nyilvánította az amerikai médiumot.
Gulyás Gergely a Magyar Hang és a Szabad Európa kitiltásáról szóló kérdésünkre azt válaszolta: „elég széles körben van itt a sajtó képviseltetve, Dörmögő Dömötör és más sincsen”.
Nem rádióként, hanem internetes lapként.
A magyar nemzet végtelen bölcsességének krónikása, a közmédia környékén 18 éve tevékenykedő Bende Balázs a Világ című, M1-es műsorával új szintre emelte a közszolgálatiságot.
Alaposan körüljárták a kérdést, és arra jutottak, hogy nincs joguk eljárni az ügyben.