2016 tavaszán az MNB-alapítványok története éppen ott tartott, hogy kiderült: százmilliós összegek kerültek ezeken keresztül a Matolcsy-családhoz köthető cégekhez.
Az alapítványok kreatív közpénzkezelése ekkor már egy ideje foglalkoztatta a közvélemény egy részét, nagyobb botrány viszont ekkoriban, a közpénzjelleg elveszítéséről szóló parlamenti manőver idején lett belőle.
Ebben a helyzetben kérdezte meg az akkor még létező Népszabadság tudósítója Orbán Viktort az ügyről. A miniszterelnök nem akart érdemben reagálni.
„A magyar alkotmány és a nemzeti bankról szóló törvény garantálja a Magyar Nemzeti Bank függetlenségét. Ezt eddig is tiszteletben tartottam és ezután is így fogom. Nem foglalkozom ezzel a kérdéssel” - mondta akkor.
Aztán megkérdezték tőle, megingott-e a bizalma Matolcsy Györgyben a napvilágra került információk alapján? Az akkori tudósítás szerint Orbán nevetve ennyit válaszolt:
„Ahhoz égnek és földnek össze kell szakadnia, hogy ez bekövetkezzék.”
Azóta eltelt 9 év, és ott tartunk, hogy a rendőrség hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz az alapítványok ügyében az Állami Számvevőszék feljelentése után. A kormány képviseletében Orbán Balázs pedig azt mondta a 444-nek: a felelősség a Matolcsy-féle jegybankot terheli.
A miniszterelnök nevetve védte be a jegybankelnököt Békéscsabán, 4 nappal azután, hogy kitört az MNB-alapítványok botránya.
A kormánynak azért nem kell elhatárolódnia Matolcsy Györgytől, mert a jegybank alapból el van határolódva a kormánytól.
A sokszor kinevetett ember visszavág: 200 milliárd forintból oktatna egy nem létező tudományos irányzatot Matolcsy György. Azt mondja, ez nem kerül többe az adófizetőknek, de ez jónéhány szempontból nem igaz.
Ha megszédülsz a Zrt.-ktől, nem érted, mi ez a sok Pallas Athénézás, és fogalmad sincs, mi az a magántőkealap, akkor neked szól ez az összefoglaló az elmúlt évtizedek egyik legpofátlanabb közpénzkiszervezéséről.
Eddig csak azt tudtuk, hogy a Számvevőszék vagyon elleni és gazdálkodás rendjét sértő bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen.
Az MNB adatait titkosító törvényjavaslat nemcsak százmilliárdokról szól, de forradalmasítja azt is, ahogy a korrupcióról beszélünk. Ez ugyanis természeti szükségszerűség a Fidesz szerint.