Szijjártó kiosztotta a „háborúpárti” észt minisztert, majd a támogatásáról biztosította a háborús bűnökkel gyanúsított izraeli miniszterelnököt

külföld

Két közleményt adott ki Szijjártó Péter külügyminiszter vasárnap:

  • Az egyikben „Európa egyik legfanatikusabb, legelvakultabb háborúpárti” politikusának nevezte az észt külügyminisztert.
  • A másikban arról írt, hogy Magyarország és Izrael fontos pillérének tekinti a fizikai és a digitális biztonságot, amikre építve kívánja fejleszteni a két ország gazdasági kapcsolatait. Mindezt azután, hogy azzal az országunkba látogató Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel reggelizett, aki ellen a Nemzetközi Büntetőbíróság adott ki elfogatóparancsot háborús bűncselekmények elkövetésének gyanúja miatt.
Fotó: Bodnár Boglárka/MTI/MTVA

Szijjártó az első közleményben arra reagált, hogy az észt külügyminiszter arról beszélt egy vasárnap megjelent interjúban hogy Magyarország gyenge ország, amely Putyin csapatának a része, és nem az európaié. Margus Tsahkna arról beszélt, hogy „az Európai Unióról szóló szerződés 7. cikke azonban lehetővé teszi, hogy egy tagállamot megfosszanak szavazati jogától, ha tagsága veszélyezteti Európa és a többi tag biztonságát”. A miniszter szerint egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy Magyarország esetében éljenek ezekkel a jogi eszközökkel. Szijjártó szerint Tsahkna „mindenáron az ukrajnai háború meghosszabbítását akarja, s közben magasról tesz arra, hogy ez milyen veszélyekkel jár”.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök csütörtökön érkezett a fővárosba, ahol ahelyett, hogy letartóztattak volna a reptéren, azzal fogadtak, hogy Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból. A bíróság szóvivője szerint a kilépés egy évig is eltarthat, a jogilag vállalt kötelezettségeket pedig nem lehet egyik napról a másikra megszüntetni. Ez láthatóan hidegen hagyta Orbán Viktort, aki Benjamin Netanjahuval közösen tájékoztatta a sajtót, majd együtt telefonáltak Donald Trumppal is. Közben az Izrael épp beismerte, hogy katonái fegyvertelen mentősöket végezhettek ki és dobhattak tömegsírba a Gázai övezetben.

Szijjártó munkareggelin vett részt az izraeli miniszterelnökkel, ahol arról beszélt, hogy napjainkban nem garantált sem a Közel-Kelet, sem Közép-Európa biztonsága, ezért Magyarországnak és Izraelnek is folyamatosan dolgoznia kell az állampolgárai biztonságának javításán. Szijjártó szerint a gazdasági kapcsolatokat a fizikai és digitális biztonság megteremtéséért tette közös erőfeszítésekre kell építeni.

Kapcsolódó cikkek

Az észt külügyminiszter arra számít, hogy felfüggesztik a magyar kormány szavazati jogát az Európai Tanácsban

Margus Tsahkna szerint Magyarország Putyin csapatának a része.

Czinkóczi Sándor
eu

Netanjahut le kellett volna tartóztatnunk a reptéren, de inkább kilépünk a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Idáig csak Burundi és a Fülöp-szigetek lépett ki a hágai bíróságból, hogy védje a véreskezű vezetőit. Magyarország egyedüli EU-s országként követheti őket.

Kolozsi Ádám
külföld

Kilép Magyarország a Nemzetközi Büntetőbíróságból

Magyarország hivatalos látogatáson fogadja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, akit civilek megtámadása, éheztetése és megölése miatt vonná felelősségre az ICC. A magyarok azonban nem adják ki a nemzetközi testületnek.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

A Nemzetközi Büntetőbíróság szóvivője: „Magyarország továbbra is köteles együttműködni az ICC-vel”

Eközben Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai tanácsadója arról posztolt, hogy az ICC „jelenlegi működése nem illeszkedik többé Magyarország békestratégiájába.”

Jelinek Anna
külföld
Élő

Netanjahu korruptnak és rothadtnak nevezte a büntetőbíróságot, Orbán szerint a szabadság szigete vagyunk

Miközben Izrael fokozza a háborúját a Gázai övezetben, az izraeli miniszterelnök Orbán Viktor vendéglátását élvezi Magyarországon.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán és Netanjahu együtt hívta fel Trumpot

Arról beszéltek, hogy Magyarország kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Izrael elismerte, hogy a katonái tévedésből öltek meg palesztin mentősöket Gázában

Az egyik áldozat telefonján volt videó a történtekről.

Czinkóczi Sándor
háború

Izraeli katonák fegyvertelen mentősöket végezhettek ki és dobhattak tömegsírba a Gázai övezetben

Az IDF állítja, hogy a támadásban a Hamász és az Iszlám Dzsihád 9 harcosát ölték meg, köztük egy olyat, aki részt vett az október 7-ei támadásban – csakhogy az ő neve nem szerepel a 15 áldozat között, akik mind civil segélymunkások voltak.

Herczeg Márk
háború