„Emberek milliói haltak meg három ember miatt. Mondjuk Putyin az első, Biden, akinek fogalma sem volt arról, hogy mi a fenét csinál, a második, és a harmadik Zelenszkij” – mondta Donald Trump arról, hogy ki a felelős az orosz-ukrán háborúért.
Trump duplán beleállt az ukrán elnökbe: „Mindig rakétákat akar vásárolni” – mondta.
„Ha háborút indítasz, tudnod kell, hogy meg tudod nyerni a háborút. Nem kezdesz háborút valaki ellen, aki hússzor akkora, mint te, és aztán reménykedsz, hogy az emberek adnak neked néhány rakétát”.
A két politikus között a Fehér Házban történtek óta közel sem felhőtlen a viszony. Zelenszkij azóta megpróbálta helyrehozni a dolgokat, többek között a múlt héten küldöttséget küldött Washingtonba, hogy megvitassák a Fehér Ház ukrán ásványi anyagokra vonatkozó javaslatait.
Trump többször is kijelentette, hogy még május előtt szeretné elérni a tűzszünetet Ukrajnában. A tárgyalások előrehaladásával kapcsolatban azonban pénteken kifejezte elégedetlenségét, szerinte Oroszországnak lépnie kellene.
Vasárnap arról beszélt, hogy meg akarja állítani az öldöklést, szerinte jó úton haladnak. Mondta ezt úgy, hogy aznap a Szumi városát ért bombatámadásban 35 ember halt meg. Az amerikai elnök szerint a támadás „hiba” volt, de többet nem mondott róla.
Zelenszkij egy vasárnapi CBS-interjúban meghívta Trumpot Ukrajnába, hogy jobban megértse az orosz invázió által okozott pusztítást. (France24)
Döbbenetes jelenetek zajlottak az Ovális Irodában. Itt megnézhető, hogyan durvult el az amerikai és az ukrán elnök vitája.
A Reuters információi szerint feszültté váltak az újabb tárgyalások Ukrajnával. Trumpék többet követelnek, mint eddig.
Két rakéta csapódott be a 250 ezres Szumi belvárosában, az egyik egy utasokkal teli trolibuszba.
Mielőtt Trump bármilyen döntést hozna.