Alig több mint négy hónapja, december 10-én, egy borongós kedd délelőttön az országház Tisza Kálmán terménél várták parlamenti képviselők Nagy Mártont. A nemzetgazdasági miniszter szokásos éves gazdasági bizottsági meghallgatásának már negyed órája kellett volna tartania, de az akkor még csak leendő csúcsminiszter sehol nem volt, pedig tudni lehetett, hogy feszes a programja, még további két bizottságban lesz aznap meghallgatása.

A várakozás szürke unalmának szinte egyetlen színfoltja az volt, amikor ellenzéki képviselők és szakértőik kisebb csoportjában valaki azt mondta:

„Márton miniszterünk olyan, mint a gazdasági kilábalás: csak várjuk, csak várjuk.”

A végül nagyjából húszperces késéssel kezdődött meghallgatás aztán pontosan ennek a szellemében zajlott: Nagy ismét megjövendölte a dicső jövőt (jósképességeiről tavaly többször is írtunk, ajánlom mindenki figyelmébe ezt és ezt a cikkünket). Ekkor ugye a magyar gazdaság ott tartott, hogy a 0,7 százalékos visszaeséssel zárult 2023 után 2024 közepére ismét technikai recesszióba süllyedt, a II. és a III. negyedév is visszaesést hozott, ami még az elemzőket is meglepte.

Nagy Márton viszont kissé indokolatlannak tűnő optimizmussal mindenkit megnyugtatott: 2025-ben már minden jó lesz, de legalábbis az igen, hogy a gazdaság például 4 százalékkal fog növekedni. Az optimizmus azért is tűnt túlzottnak, mert még a költségvetési törvény is ennél kisebb növekedéssel, a GDP 3,4 százalékos bővülésével számolt. Arról is beszélt, hogy az inflációban „nincs semmi látnivaló”, és hogy „az inflációs krízis az a múlt, legyőztük és lenn is marad”, és a fogyasztás felpörgését is előrevetítette.

Majd eljött 2025 eleje, és Magyarország két egymást követő hónapban ismét Európa-bajnok lett inflációban, a fogyasztás enyhén szólva sem pörgött fel. És noha még az első negyedéves GDP-adatot sem ismerjük, Nagy Mártonék is láthatják, hogy repülőrajt helyett földbe állással indult az év, szóval tekintetüket máris inkább 2026-ra vetik, az idei számokon pedig rontottak picit.

Önmagában nincs ebben semmi rendkívüli, évek óta hozzászokhattunk, hogy a kormány felvázol egy nagyon szép jövőt, de amikor az a közelünkbe érkezik és jelenné válik, elcsúful. És akkor jöhet az újabb szép jövőkép.

Lényegében nincs fontosabb makrogazdasági mutató, ami 2022 óta ne alakult volna rosszabbul, mint amire a kormány számított (az egyetlen kivétel a tavalyi infláció). Az előrejelzés elbénázását 2023-ban sikerült csúcsra járatni, amikor a 2022 nyarán elfogadott költségvetést az év kezdetére átírták ugyan, de még a módosított tervekkel sem sikerült a valóság közelébe kerülni, például a GDP-bővülést az eredeti 4,5 százalékról levitték 1,5 százalékra, de ez így is sokkal optimistább volt, mint amilyen a valóság lett.

Önmagában abban sincs meglepő, hogy a költségvetésért felelős miniszternek már áprilisban ki kell állnia a nyilvánosság elé, hogy beismerje: a tervezett államháztartási pálya összeomlott, a folyamatok kedvezőtlenül alakulnak, a bevételeket túl optimistán, a kiadásokat túl pesszimistán tervezték, nem is beszélve a nemzetközi gazdaság alakulásáról (Németország, te bitang!).

Tavaly április 11-én Varga Mihály akkori pénzügyminiszter jelentette be a kormányinfón, hogy nem annyi az annyi, és emiatt 675 milliárdos kiigazítás kell. Egy évvel és 6 nappal később, most csütörtökön Nagy Márton állt ki a nyilvánosság elé, szintén kormányinfón, és hogy ne az idei költségvetési összeomlásról kelljen beszélnie, egyből álmodott egy merészet: a jövő évi büdzsét.

Persze nagy kérdés, hogy ha az idei költségvetést úgysem sikerült jól megalkotni, hogy azt csak novemberben terjesztették be (emlékezhetünk a Nagy Amerikai Elnökválasztásos Kivárás és a Legendás Békeköltségvetés esetére), és csak december 20-án, mindössze 12 nappal az év kezdete előtt fogadták el, akkor miben reménykedhetünk most. Hiszen a büdzsét már májusban a képviselők elé terjesztik, azaz több mint hét hónappal azelőtt, hogy elkezdődne a fényes, szép jövő.

Akkor, amikor még az idei második negyedévi GDP-t sem ismerjük. Akkor, amikorra még aligha várható, hogy nyugvópontra kerülnének a világgazdaság vám- és kereskedelmi háború verte hullámai, amiket egyelőre folyamatosan korbácsolnak fel Donald Trump amerikai elnök szeszélyes, néha napról napra változó tartalmú intézkedései.

Ezek ismeretében minden korábbinál nagyobb a kockázata annak, hogy az elfogadott gazdasági jövőkép köszönőviszonyban sem lesz a valósággal. Aggodalomra találni okot, ennek érzékeltetésére egyetlen adat: a kormány arra számít, hogy jövőre 2360 milliárd forint EU-pénz folyik be a költségvetésbe. Erre az évre 2236 milliárdot vártak – ezt most 2000 milliárdra mérsékelte Nagy –, ehhez képest februárig 122,5 milliárd jött össze, ami, ha így maradna, 730-740 milliárdot jelentene az év végéig, az előirányzat nagyjából harmadát.