Április 9-én már látszott, hogy Donald Trump pár nappal korábban bevezetett, a világ szinte összes országát érintő „felszabadulás napi” vámjai hatalmas felfordulást okoztak a világgazdaságban, és az amerikai pénzügyi rendszer is ijesztő tüneteket mutatott: nemcsak a részvényárfolyamok, de az állampapírok is zuhanni kezdtek.
Az amerikai kormány két leginkább illetékes tagja, Scott Bessent pénzügy- és Howard Lutnick kereskedelmi minisztere a Wall Street Journal értesülése szerint érzékelték, hogy baj van, és legalább átmenetileg fel kéne függeszteni a globális vámokat, de az üzleti lap beszámolója szerint volt egy komoly akadály az útjukban: Trump vámügyi tanácsadója, a régóta súlyos vámokat és kemény Kína-ellenes fellépést propagáló Peter Navarro, aki ezekben a napokban folyamatosan Trump irodája, az Ovális Iroda környékén tartózkodott.
A WSJ szerint Navarro kifejezetten nem támogatta, hogy Trump enyhítsen a vámok terén, annak ellenére is, hogy ekkor már republikánus milliárdosok és az üzleti élet több vezetője is nyíltan üzent Trumpnak.
A lap több fehérházi forrástól úgy értesült, hogy 9-én reggel Navarrónak dolga volt a Fehér Ház másik részében, ahol Kevin Hassett gazdasági tanácsadóval volt tárgyalása. Bessent és Lutnick ekkor berohantak az Ovális Irodába, és rábeszélték Trumpot, hogy legalább részlegesen oldja fel a vámokat. Mivel tudták, hogy kevés idejük van, arra is rábeszélték, hogy azonnal jelentse ezt be, és megvárták, amíg az elnök megírta a posztját a közösségi média felületére, a Truth Socialra. A lap forrása szerint a történtek meglepték Navarrót, miközben Bessent azonnal kiment a Fehér Ház elé, ahol újságíróknak be is jelentette a vámok ideiglenes feloldását: ekkor dőlt el, hogy a világ legtöbb országa 90 napig csak 10 százalékos alapvámot kell fizessen, míg a Kínával szembeni vámokat 125 százalékra emelték.
Trump posztja nyomán fel is lendült a tőzsde, és ami Bessenték számára még fontosabb volt, stabilizálódott a kötvénypiac is.
A WSJ kérdésére Bessent és Lutnick stábja is arra utalt, hogy ezekkel a híresztelésekkel csak meg akarják osztani Trump gazdasági stábját, és Navarro is a névtelen források megosztó tevékenységét kárhoztatta.
A gazdasági lap által bemutatott narratíva, bármennyire is kaotikus állapotokra utal a Fehér Házban, valójában még kedvező képet fest Trumpék számára, hiszen a vámok hirtelen ideiglenes feloldásával kapcsolatban felmerült már a bennfentes kereskedés súlyos gyanúja is, azaz hogy lehettek olyanok, akik előre tudtak Trump szándékáról, és jelentős bevásárlásba kezdtek a tőzsdék, kihasználva a megelőző napok árfolyamesését.
Arról, hogy hogyan alakult Trump vámháborúja elsősorban Kínával szemben, pénteken hosszabban is írtunk.
Az amerikai elnök vagy úgy buzdított vásárlásra, hogy tudta, négy óra múlva felfüggeszti a vámokat. Vagy fogalma sem volt, hogy akkora piaci pánik alakul ki ebédidőre, hogy kénytelen voisszavonni saját vámrendeleteit. Mindenesetre nagyot lehetett kaszálni..
A 100 százalék fölötti vámok és a Kína elleni kereskedelmi háború mindent felborított a világgazdaságban. Washingtonban biztosak benne, hogy náluk vannak az aduk, de ezzel szinte senki sem ért egyet. Ami jön, az mindenkinek fájhat, és egyáltalán nem világos, miért jár ezzel jól az Egyesült Államok.