A miniszterelnök politikai igazgatója februárban kapta meg hivatalosan is a doktori címet, amit az ELTE Egyetemi Doktori Tanácsa (EDT) január 30-ai ülésén ítélt oda neki. Orbán Balázs szerdán délután egykor vette át a doktoriját az ELTE-n.
Az alábbi képen Orbán Balázs épp esküt tesz az alaptörvényre.
Az alábbi fotók pedig még az avatás előtti próbán készültek, amikor Orbán már megkapta a doktoriját.
Orbán Balázs 2024. december 3-án védte meg doktori disszertációját az ELTE jogi karán, ami hatalmas médiaérdeklődés mellett zajlott, miután Rácz András egyetemi tanár plágiummal vádolta meg Orbánt. Azt állította, hogy a doktorjelölt hivatkozás nélkül emelt át 9 oldalnyi szöveget Árpási Botonddal közösen jegyzett cikkéből. Dolgozatának hitelessége mellett olyanok álltak ki, mint Trócsányi László volt igazságügyi miniszter és Varga Zs. András, a Kúria elnöke.
Orbán dolgozatában az opponensek nem találtak plágiumra utaló jelet, így javasolták a fokozat megadását.
Felkerült az ELTE honlapjára a döntésről szóló dokumentum.
Rácz András egyetemi tanár szerint plagizált Orbán Balázs, mikor nem hivatkozott egy közösen jegyzett cikkre, melyből több oldalnyi szöveget átemelt. Az opponensek szerint nincs plágium, de hosszan sorolták a szakmai kifogásaikat.
Rácz András szerint akkor sincs dráma, ha Orbán Balázs mégsem kap doktori fokozatot, később újra próbálkozhat.