Legalább kilenc halottja és 63 sérültje van a Kijev ellen elkövetett éjszakai orosz támadásnak az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat jelentése szerint. A sérültek közt többen gyerekek. A Kreml rakétákkal és drónokkal is támadta a fővárost.
Robbanásokat jelentettek a helyi hatóságok a kelet-ukrajnai Harkivból is, amelyet szintén támadtak az orosz csapatok. Itt legalább két ember megsérült az előzetes adatok szerint.
Mindez néhány órával azután történt, hogy az elmaradt a londoni béketárgyalás kapcsán Donald Trump amerikai elnök azt monda: „Ha Zelenszkij a Krímet akarja, miért nem harcoltak érte tizenegy évvel ezelőtt, amikor egy lövés nélkül átadták Oroszországnak?” És az ukrán elnököt vádolta azzal, hogy akadályozza a békefolyamatot. Azóta Zelenszkij is reagált, saját döntésére emlékeztette az amerikai elnököt.
(BBC)
A washingtoni béketerv elutasítása után lemondta a részvételét az amerikai és a brit külügyminiszter is, így értelmetlenné vált a csúcs. Több kisebb tárgyalást azért tartanak. A Krím sorsa kulcskérdés lesz a háború lezárásában.
Az amerikai elnök szerint Zelenszkij kijelentése nagyon káros a béketárgyalásokra nézve.
Saját kormányának világos állásfoglalására emlékeztette Donald Trumpot.