A kilenc halálos áldozatot követelő Kijev elleni rakétatámadás hírére Volodomir Zelenszkij megszakította dél-afrikai útját és Cyril Ramaphosa dél-afrikai elnökkel való találkozója után visszarepül Ukrajnába, írja a BBC.
Az ukrán elnök szerint a külügyminisztere Dél-Afrikában marad, a tervezett megbeszéléseken ő vesz részt.
Mindez néhány órával azután történt, hogy az elmaradt a londoni béketárgyalás hírére Donald Trump amerikai elnök azt monda: „Ha Zelenszkij a Krímet akarja, miért nem harcoltak érte tizenegy évvel ezelőtt, amikor egy lövés nélkül átadták Oroszországnak?” És az ukrán elnököt vádolta azzal, hogy akadályozza a békefolyamatot. Azóta Zelenszkij is reagált, saját döntésére emlékeztette az amerikai elnököt.
Néhány órával azután, hogy Donald Trump azzal vádolta Volodimir Zelenszkijt, hogy árt a béketárgyalásoknak, orosz rakéták és drónok indultak az ukrán főváros felé.
A washingtoni béketerv elutasítása után lemondta a részvételét az amerikai és a brit külügyminiszter is, így értelmetlenné vált a csúcs. Több kisebb tárgyalást azért tartanak. A Krím sorsa kulcskérdés lesz a háború lezárásában.
Az amerikai elnök szerint Zelenszkij kijelentése nagyon káros a béketárgyalásokra nézve.
Saját kormányának világos állásfoglalására emlékeztette Donald Trumpot.