A budapesti Fidesz etikai kódexet vetne be Kollár Kinga megfékezésére

POLITIKA

Etikai kódex kidolgozására tett javaslatot a Fidesz fővárosi frakciója - vette észre a Népszava.

A Szentkirályi Alexandra frakcióvezető mellett Gulyás Gergely Kristóf és Szécsényi Dániel nevével fémjelzett előterjesztés felidézi a Tisza Párt őszödi beszédének eredőjét (ezt nem én mondom, maga Orbán Viktor miniszterelnök árazta be emígy az esetet): Kollár Kinga ominózus felszólalását, amiben azt ecseteli, hogy a jogállamisággal kapcsolatos eljárás „nagyon hatásosnak bizonyult”, mert körülbelül 21 milliárd eurónyi forrást felfüggesztettek, ebből pedig több mint 1 milliárd eurót már el is vesztettek a magyarok, illetve hogy „a magyarok romló életszínvonala erősíti az ellenzéket”, ezért ő nagyon pozitívan tekint a 2026-os választásra .

Kollár teljes felszólalását egyébként itt lehet elolvasni.

Mivel Kollár egyike a Tisza Párt azon embereinek, akik egyszerre EP-képviselők és tagjai a Fővárosi Közgyűlésnek is, a budapesti Fidesz frakció sem maradt ki az ügy tematizálásából.

Szécsényi Dániel (b), Szentkirályi Alexandra (k) és Gulyás Gergely Kristóf (j) a Fővárosi Közgyűlés ülésén 2024 november 27-én.
Fotó: Bankó Gábor/444

A holnap esedékes ülésre nyújtottak be egy előterjesztést, amiben azt írják:

„szükségesnek tartjuk, egy a fővárosi közgyűlés tagjaira vonatkozó és a képviselőkre kötelező érvényű szabályzat megalkotását, mely deklarálja a rájuk vonatkozó normákat és a fővárosi közgyűlés tagjaira nézve erkölcsi/etikai szabályokat fogalmaz meg.”

Majd azzal a kevéssé érthető mondattal folytatják:

„A szabályzatban, mint etikai kódexben rögzíteni szükséges a képviselőkre vonatkozó hivatali munkavégzésre, egyéb testületekben betöltött képviseletre és közéletei szereplések alkalmával elvárható magatartási szabályokat, a budapestiek érdekeinek elsődleges képviselete érdekében.”

Külön vicces, hogy a Szentkirályi által is aláírt előterjesztés arra tesz javaslatot, hogy a közgyűlés fogadja el az Etikai Kódexet „előterjesztés 1.sz melléklete szerinti tartalommal ”,

csakhogy a dokumentumhoz nem csatoltak semmiféle 1.sz mellékletet, így fogalmunk sincs (legalábbis egyelőre), hogy hogyan is nézne ki a budapesti Fidesz által javasolt Etikai Kódex.

Ez viszont csak az egyik dolog, amit Számadó Tamás főjegyző észrevételezett az előterjesztéssel kapcsolatban. Van viszont más is:

„Álláspontom szerint a testület a saját tagjaira vonatkozó olyan etikai szabályt, amely a tagok magatartását a képviselői tevékenységük kifejtésén túli esetekben is szabályozná, vagy ilyen magatartáshoz jogkövetkezményt fűzne, nem alkothat” - írja többek közt.

De hozzátette azt is, hogy az előterjesztés alapján sejthető formában magatartási szabályt amúgy sem lehet törvényesen alkotni, az ugyanis korlátozná a képviselői vélemények kifejtését, miközben „a képviselői munka lényegi tartalma a politikai vélemény szabad kifejése”.

Mindenesetre ha megkerül az elcsatangolt melléklet, ha nem, a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésnapján minden bizonnyal sok szó fog esni Kollár Kingáról.

Kapcsolódó cikkek