
Befejezte átfogó, szövetségi szintű vizsgálatát a német AfD-ről (Alternative für Deutschland) a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal, adták hírül német hírportálok pénteken. A mintegy ezeroldalas jelentés szerint már nem kétséges, hogy a párt egésze bizonyítottan szélsőjobboldali, ellenzi a demokratikus alaprendet. A döntés jelentős szigorítást jelent az értékelésben, de nem teljesen váratlan, írja a Tagesschau. A nyilvánosságra került információk szerint a pártnak az emberi méltósággal, a jogállamisággal, illetve a demokrácia elvével kapcsolatos álláspontjai voltak döntő fontosságúak a vizsgálat során.
A Spiegel arról ír: a hatóság most közzétett jogi állásfoglalása azt jelenti, hogy az egész pártot alkotmányellenesnek tekintik. Eddig csak a türingiai, szász és szász-anhalti tartományi szövetségeket értékelték a hatóságok ennek megfelelően. Országszerte az AfD-t csak jobboldali szélsőséges „gyanús esetnek” tekintették.
A döntésnek jogi és politikai következménye is van, illetve lehet a lap szerint. A „megerősített” vagy „bizonyított” extrém jobboldali szélsőségesként való besorolás csökkenti az akadályokat a párt úgynevezett hírszerzési eszközökkel történő megfigyelése előtt. Ez lehetővé teszi a megbeszélések megfigyelését, a telefonok lehallgatását és az informátorok toborzását, írja a lap.
Másrészt az AfD esetleges betiltásáról szóló politikai vita valószínűleg lendületet vesz. A Bundestag, a Bundesrat vagy a szövetségi kormány kérvényezheti a betiltást a karlsruhei alkotmánybíróságnál. Sok parlamenti képviselő számára a „megerősített” jobboldali szélsőségesként való besorolás fontos előfeltételnek számított egy ilyen lépés megfontolásához.
Az AfD az idén februári előrehozott parlamenti választásokon a második legjobb eredményt érte el a 20,8 százalékos eredménnyel (bő 4 százalékkal előzték az addig vezető kormánypárt SPD-t). A választások előtt Orbán Viktor volt az első ismert politikus, aki segített az AfD-nek kitörni a karanténból – erre aztán később Elon Musk is ráerősített, bár az ő AfD-támogatása sokak szerint a visszájára fordult, és inkább a baloldalnak adott lendületet –, hiszen Budapesten fogadta Alice Weidelt, a párt társelnökét, és kimondta, hogy az AfD-ben látja a jövőt. A választások után sem rejtette véka alá a szimpátiáját: a választást megnyerő és kormányt alakító CDU-nak nem, de az AfD-nek külön gratulált.