szélsőjobb

Hitler pártját nem tiltották be időben, most az AfD dolgát nehezíthetik adminisztratív eszközökkel

Olyan kijelentések minősítették hivatalosan is szélsőjobbosnak a legnépszerűbb német pártot, amiket Magyarországon napi szinten hallani. Lehet-e ebből betiltás, amikor Trumpék éppen ezerrel tolják az AfD szekerét, és mi szól ez ellen?

Kolozsi Ádám
külföld

Trump külügyminisztere kiállt a szélsőségessé nyilvánított AfD mellett

Marco Rubio szerint ami Németországban van, az álcázott zsarnokság, és nem a szélsőjobbos párt a szélsőséges, hanem a többiek.

Haász János
külföld

„Bizonyítottan szélsőjobboldali”, alkotmányellenes pártnak minősítették a német AfD-t egész Németországban

Az Orbán által is támogatott szélsőséges pártról a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal kimondta: ellenzi a demokratikus alaprendet.

Haász János
külföld

Magyar ügynök volt a szlovák fasiszta miniszterelnök: Szlovákia elfeledett magyar nemzetvezetője

Tuka Béla liberális magyar jogtudós volt, de Trianon után hirtelen ráeszmélt, hogy valójában harcias szlovák nacionalista - miközben titokban a magyar állam ügynöke volt. Hogy lehetett belőle szlovák miniszterelnök, miután lebukott? Kollai István történész írása.

Kollai István
TUDOMÁNY

Megtámadták a Momentum matricázó aktivistáját az erzsébetvárosi szélsőjobbos kocsma előtt, erre kiderült, hogy van egy kegyetlen utcai harcos a pártban

Szarvas Koppány Bendegúzzal ilyesmi nem történhetne meg.

Szily László
bűnügy

Orbán egyik legfontosabb szélsőjobbos európai szövetségese nem volt hajlandó felszólalni a CPAC-on a trumpista Bannon náci karlendítése miatt

Jordan Bardella a francia RN elnöke és az Orbán által gründolt Patrióták EP-frakció vezetője, de ez neki is sok volt.

Szily László
POLITIKA

Orbán Pesten fogadja az AfD elnökét, le akarja bontani a német szélsőjobb elleni berlini falat

A 20% felett álló szélsőjobb idáig politikai embargóban volt Európában. Korábban a magyar miniszterelnök sem akart találkozni velük, mert tudta, hogy ezzel a német-magyar kapcsolatokat kockáztatja.

Kolozsi Ádám
belföld

A pilisi szélsőjobbos polgármester a gábor cigányok elzavarásával dicsekszik

Szerinte a városban az „idegen invázió” megállt.

Kaufmann Balázs
belföld

A geopolitika és a hibrid beavatkozások legyőzték a szabad választásokat a szomszédban

Életveszélyes a demokráciára a román példa: orosz műveletekre hivatkoznak, de az elnökválasztás leállításában geopolitikai szempontok és pártérdekek is szerepet játszhattak. Ez politikailag tovább erősítheti a szélsőjobbot, és ezután más országok is külföldi beavatkozásokra mutogatva korlátozhatják a választásokat.

Kolozsi Ádám
külföld

Machetés zsoldosokat kapcsoltak le Romániában, Trump fia is sorosozott egyet az eltörölt román választás miatt

Ma tartották volna az elnökválasztást, ha az alkotmánybíróság nem lép közbe az utolsó pillanatban. A lépés nemcsak a szélsőjobb szerint nagyon veszélyes precedens, megrengetheti a román demokráciát.

Kolozsi Ádám
külföld

A Néprajzi Múzeumnál náculó rendőrtisztek fotója tartja lázban Németországot

A képen szereplő emberek a szászországi Rendőrtiszti Főiskola tisztjei. Tanulmányi útra érkezhettek Budapestre, hogy „kulturális kompetenciájukat” növeljék.

Solti Hanna
belföld

Hiába nyerte meg a választást az Orbán-szövetséges osztrák szélsőjobb, a Néppártot bízták meg kormányalakítással

A győztes Kickl mártírszerepben tetszeleghet, ami tovább növelheti népszerűségét.

Tóth-Szenesi Attila
külföld

Európa vakfoltjai

Az európai parlamenti választások rávilágítottak az európai fősodor hiányosságaira. Egy német agytröszt javaslatokat tett a szélsőségek visszaszorítására, és felhívta a figyelmet a zárt Európa jelentette veszélyekre.

Bódog Bálint
eu

„Hogy merik? Ragadozók!” – kikelt magából a fideszes EP-képviselő, miután elszigetelték az új szélsőjobbos csoportjukat az EP vezetésében

A Patrióták nem kapnak alelnöki és bizottsági vezetői posztokat sem a nagy pártok összefogásának köszönhetően.

Kaufmann Balázs
eu

Humánus gesztust tett a jobboldal Spanyolországban, Orbán szélsőjobbos szövetségese azonnal szakított vele

A jobbosok belementek, hogy 400, szüleik nélkül érkezett gyereket kivigyenek a szárazföldre.

Szily László
külföld