Polt Péter személyesen nyújtotta be lemondását Sulyok Tamásnak

POLITIKA

„Polt Péter ma délután felkeresett a Sándor-palotában, hogy átadja lemondását” – posztolta szerdán Sulyok Tamás köztársasági elnök a Facebookon. „Köszönetem és elismerésem Legfőbb Ügyész Úrnak eddigi munkájáért!”

Polt minden bizonnyal alkotmánybíróként folytatja karrierjét Hende Csabával, az Országgyűlés törvényalkotásért felelős alelnökével együtt. A Fidesz-frakció jelölése után kedden a parlamenti igazságügyi bizottsága is megadta a szükséges támogatást a két jelöltnek.

Az elvileg 15 fős Alkotmánybíróságnak jelenleg 12 tagja van, miután Sulyok Tamás elnökből köztársasági elnök lett, Juhász Imre és Salamon László megbízatása pedig lejárt. Kövér László nemrégiben kérte fel a parlament szakbizottságát, hogy tegyen javaslatot az új alkotmánybírók személyére. Alkotmánybírónak olyan jelölt választható meg, aki még nem töltötte be a 70. évét.

Először Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke dobta be, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „rövidesen kirúgja” Polt Pétert, majd Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető a távozást nem cáfolva azt írta: „Polt Péter fontos közjogi pozíciót tölt be, és a jövőben is azt fog, nem bukott.” Hasonló szellemben született a Legfőbb Ügyészség közleménye is: „a kormányzat nem távolíthatja el a legfőbb ügyészt a posztjáról” – írták.

Ahogy azt korábbi cikkünkben írtuk, Polt Péternek fontos szerepe volt abban, hogy az 1998-2002 közötti Fidesz vezette kormányzat ügyei nem juthattak el vádemelésig a szocialisták választási győzelme után sem. Nem beszélve a 2010 utáni időszakról, amikor a trafikmutyitól az Elios-ügy kezeléséig számos esetben lehet neki hálás volt pártja. A szinte kizárólagos hatalmú legfőbb ügyészség dönt ugyanis arról, milyen korrupciógyanús esetek kerülhetnek bíróság elé. A kényesebb feladatai teljesítését megkönnyítette, hogy eleinte ugyan még híve volt annak, hogy Magyarország csatlakozzon a 2017-ben felálló Európai Ügyészséghez, később annak szakmai színvonalára, valamint a nemzeti szuverenitásunkra hivatkozással erre nemet mondott.

Kapcsolódó cikkek

A Fidesz-frakció is megerősítette, hogy Hende Csabát és Polt Pétert jelölik alkotmánybírónak

Kövér László házelnök már szerda este mondta, hogy Polt alkotmánybíró lesz.

Benics Márk
POLITIKA

Megkapta a támogatást a Fidesz golyófogója és Orbán volt minisztere, hogy alkotmánybíró legyen

Polt Péter legfőbb ügyész és Hende Csaba parlamenti alelnök alkotmánybíróvá jelölését is megszavazta a parlamenti igazságügyi bizottsága, a Mi Hazánk három jelöltje nem kapott többséget. „Ide nem tartozó” kérdések, „bődületes csacsiságok” és szombathelyi belügyek is előjöttek a vitákban.

Haász János
belföld

Magyar Péter tényként állítja, hogy Orbán „rövidesen kirúgja” Polt Péter legfőbb ügyészt

Sőt, már azt is tudni véli, ki lesz az utódja.

Urfi Péter
POLITIKA

Úgy védte meg Kocsis Máté Polt Pétert, hogy közben mégsem cáfolta a távozását

Magyar Péter szerint Orbán kirúgja a legfőbb ügyészt, de Kocsis szerint Poltnak a jövőben is fontos pozíciója lesz. Azt viszont nem árulta el, micsoda.

Kolozsi Ádám
belföld

A Legfőbb Ügyészség azt nem állítja, hogy nem távozik Polt Péter, csak azt, hogy úgy biztos nem, ahogy Magyar Péter mondja

Miután az ügyészség függetlensége garantált, a kormányzat nem távolíthatja el a legfőbb ügyészt a posztjáról – írják.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Távozik Polt Péter, a Fidesz golyófogója, de újabb fontos posztot kap

Eddig csak a Fidesz „belső alkotmánybíróságát” vezette, most a valódit fogja. Polt Péter a korhatár eltörlése után lépett be a Fideszbe, volt egyéni képviselőjelölt, az MSZP–SZDSZ-koalíció pofozógépe. 2010 után olyan ügyekből nem lett semmi, mint az Elios, a trafikmutyi, a belvárosi ingatlanbotrány vagy a Híd a munka világából program.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA