A bírói egyesület szerint a cenzúratörvény és magának a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak a léte is sérti a jogállamiságot

belföld

A Halász János nevét viselő, cinikusan átláthatóságinak nevezett, a független média és a civil szervezetek ellen irányuló törvényjavaslat „több ponton sérti a demokratikus jogállamiság alapelveit, különösen a hatalmi ágak elválasztását, a jogbiztonságot és a bírósághoz fordulás jogát” – írja a Magyar Bírói Egyesület a még kedden megjelent állásfoglalásában, amit a Telex vett észre. Az egyesület felidézi, hogy a törvényjavaslat miatt „a jogászi hivatásrend több képviselője is számos aggályt felvetett már”, és azt írja: a bírák egyetértenek „az Ügyvédkör által szakmai szempontból megfogalmazott észrevételekkel” (az Ügyvédkör állásfoglalásáról itt írtunk).

A bírói egyesület aggályai között szerepel, hogy

  • „a jogrendbe nem illeszkedő Szuverenitásvédelmi Hivatal széleskörű, nem kellően meghatározott hatáskörei, eszközrendszere veszélyezteti a jogállamiságot”,
  • alkotmányos, alaptörvényben rögzített alapvető jogokat, „beleértve a tisztességes eljáráshoz való jogot és az egyesülés szabadságát” sérti az, hogy a hivatal „képes lehet szervezetek és személyek megfigyelésére és szankcionálására anélkül, hogy megfelelő jogorvoslati lehetőség lenne biztosított az érintettek számára”.

A bírói egyesület szerint „súlyosan korlátozza az érintettek jogait” az a Deutsch Tamás által a keddi parlamenti vitában (élő közvetítésünk itt olvasható) vehemensen védett tervezet, miszerint a törvényjavaslatban lévő úgynevezett jogorvoslat „kizárólag a Kúriához való közvetlen fordulást teszi lehetővé, miközben a Kúria nem változtathatja meg a döntéseket”. A bírák szerint

„ez a megközelítés ellentétes a bírósághoz fordulás jogával, a hatékony jogorvoslathoz való jog elvével, és szervezeti szinten sérti a bíróságok függetlenségét is, »kiiktatva« az alsóbb szintű fórumokat”.

A bírák szerint a törvénytervezetben olyan tervezett intézkedések vannak, amelyek hosszú távon „veszélyeztetik a demokratikus intézményrendszer stabilitását, létét is”, ezért az egyesület szerint annak „azonnali, alapos és teljeskörű felülvizsgálata szükséges”.

Kapcsolódó cikkek