„A magyar kormány jól tette, hogy nem avatkozott bele a romániai elnökválasztási folyamatba, valamint kifejezte a készségét a győztessel való együttműködésre vonatkozóan a jószomszédi kapcsolatok és a külhoni magyarság érdekében” - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón.
Miután a román választás első fordulója után Orbán Viktor Tihanyban sorsközösségről, összefogásról és együttműködésről beszélve gyakorlatilag a politikai karrierjét ocsmány magyarellenes akciókkal indító George Simion mellé állt, érthető módon felbolydult a magyarországi és az erdélyi közvélemény is. Az RMDSZ tiltakozott, Orbán és a monopolhelyzetben lévő romániai magyar pártot vezető Kelemen Hunor egyeztetni voltak kénytelenek a kedélyek lehűtéséért, a legokosabbat pedig Markó Béla mondta. Markó, aki maga is sokáig vezette az RMDSZ-t, úgy fogalmazott, hogy Orbánnak „jobb lett volna csendben maradnia”. Orbán legbénább külpolitikai hibájáról ebben a cikkben írtunk.
Szijjártó Markó kritikájáról azt mondta, nem titok, hogy a korábbi RMDSZ-vezető nem szimpatizál a magyar kormánnyal, így a mostani nyilatkozatait is érdemes ebben a kontextusban értelmezni. „Én azt gondolom, hogy helyes döntést hoztunk akkor, amikor úgy döntöttünk, hogy semmilyen módon nem avatkozunk be a román elnökválasztási folyamatba.
Helyesen tettük, hogy kifejeztük a készségünket arra vonatkozólag, hogy a választás győztesével készen állunk az együttműködésre a jószomszédi kapcsolatok és az erdélyi, székelyföldi magyarság érdekében”
– mondta. „Én csak azt szeretném kérdezni minden nagy tekintélyű szakértőtől, hogy azt kellett volna nyilatkoznunk, hogy bizonyos kimenetel esetén nem állunk készen az együttműködésre Romániával? Ez vajon jó lett volna a kétoldalú kapcsolatok szempontjából? Valóban ez lenne-e az érdeke egy határon túli közösségnek, hogy az anyaország és az adott ország ne akarjon és ne tudjon együttműködni?”
Szijjártó szerint az elmúlt tizenöt év nemzetpolitikája világosan megmutatta, hogy a kormány mit gondol a határon túli magyarokról, az ő támogatásukról, a nemzetről. A biztonság kedvéért a miniszter beleállt az ellenzékbe. „Az elmúlt tizenöt év azt is megmutatta, hogy mit gondol erről a baloldal, amely folyamatosan hergel a határon túli magyarokkal szemben, amely nem akarta megadni a kettős állampolgárságot, és nem akarta engedni, hogy a határon túli magyarok a parlamenti választások során elmondják a véleményüket arról, hogy mit gondolnak Magyarország jövőjéről.”
A vasárnapi román elnökválasztást a független Nicușor Dan nyerte, miután legyőzte a szélsőjobbos George Simiont. A magyar többségű erdélyi megyékben a szavazatok nagyon nagy részét a liberális jelölt kapta. Simion hétfő hajnalban elismerte Dan győzelmét, és gratulált ellenfelének, mert „el akarta kerülni a vérontást”. Azóta bejelentette, mégsem ismeri el az eredményt, és kérte annak érvénytelenítését. Nicușor Dannak Orbán Viktor is gratulált.
Csak idő kérdése volt, Orbán Viktor mikor találja meg Romániában is szélsőjobboldali lelki- és eszmetársát. A magyar miniszterelnök Erdélyt nem most árulta el, viszont az ott élőknek csak rossz lehet, ha Bukarest és Budapest közt nincs normális viszony.
Egy nap sem telt azóta, hogy a támogatásáról biztosította a szélsőjobbos jelöltet, most már arról beszél a magyar miniszterelnök, hogy a „,nemzetpolitikai kérdésekben az erdélyi magyarság érdeke az iránymutató.”
A magyar miniszterelnök képtelen volt nemhogy a magyarellenes jelölt ellen felszólalni, de legalább csendben maradni a román választási kampányban. Az erdélyi magyarok joggal érzik magukat cserben hagyva, ráadásul Orbán egy időre elásta magát annál a Nicusor Dannál, akire ők szavaztak.
Két hete a szélsőjobbos Simion még fölényesen nyert.
Videóüzenetben gratulált Nicușor Dannak.
Azt, hogy hétfő hajnalban gratulált Nicușor Dan független jelölt győzelméhez, az Orbán Viktor által támogatott magyarellenes, vesztes jelölt azzal magyarázta, hogy el akarta kerülni a vérontást.
„Várom, hogy együtt dolgozhassunk Magyarország és Románia együttműködésének megerősítésén népeink javára” - írta.