A rossz hírű mediterrán kikötőváros visszatér – Macedónia drift. Ősszel, Marseille-ben ott hagytuk abba, hogy a mediterrán nagyváros a legjobb nagyváros. Cikkünkben részletesen elemeztük, hogy az ember dolga nem toronyházakban dolgozni, hanem teraszokon üldögélve fogyasztani és társasági életet élni, arra azonban nem tértünk ki, hogy pontosan mikor. Természetesen tavasszal és ősszel, amikor se izzadni nem kell még hajnali kettőkor is azokon a teraszokon, se a hőgombák köré csoportosulni.

A szakadtabb mediterrán kikötővárosok varázsáról szintén írtam abban a cikkben. A sorban Genova következett volna, de a fapados légitársaságok menetrendje végül Szalonikit előrébb sorolta. Az észak-görögországi nagyvárosba Budapestről a Wizzair és a Ryanair is repül, az út alig 80 perc, aminek köszönhetően Szalonikiben lényegesen több magyar szót lehetett a húsvéti hosszú hétvégén tébláboló turisták szájából hallani, mint franciát vagy németet. Mazochisták 11 óra alatt Szerbián és Észak-Macedónián keresztül akár ki is vezethetnek.

Bár Szaloniki ma Athéntól messze lemaradva Görögországnak csak a második legnagyobb városa, nagyjából az ókori Athén hanyatlása és a 19. század között ez fordítva volt (most egy pillanatra tekintsünk el attól, hogy mikor mit hívtak „Görögországnak”, és abban ki mennyire volt „görög”, de mindjárt ezt is tisztázzuk). Athén 1821-ben, a görög szabadságharc kezdetén egy 4000 lakosú, jelentéktelen kisváros volt, és maguk a görögök is Napfliót tervezték megtenni független államuk fővárosának. Viszont az oszmán birodalom elleni szabadságharcot jelentős részben finanszírozó angolok és franciák -– többek közt az ekkor divatos óhellén romantika által fűtve – elérték, hogy Athén legyen a főváros, ami így gyors fejlődésnek indulva néhány évtized alatt túlnőtte Szalonikit.

Az ókori Athén fénykorában Szaloniki még csak nem is létezett, viszont miután Nagy Sándor sógora megalapította, és a feleségéről, tehát a nagy hadvezér nővéréről elnevezte, gyorsan a régió és úgy általában az egész világ egyik legfontosabb városa lett. Pál apostol a város lakóihoz írt levelei az Újszövetség részeként a legrégebbi keresztény dokumentumok közt vannak, az előbb Rómához, majd Bizánchoz, utána pedig az oszmán birodalomhoz tartozó Szaloniki a 12-14. század közt Európa harmadik legnagyobb városa volt Párizs és a néhány száz kilométerre található Konstantinápoly/Bizánc után.

Az I. világháborúig és az oszmán birodalom összeomlásáig Szaloniki azonban nem görög város volt. Csak ez után lett Görögország része, és csak ez után lettek lakosai közt többségben a görögök, köszönhetően a modern Törökország kis-ázsiai részéről érkező menekülteknek. Előtte valami egészen más volt.

Kevés földrajzi elnevezés van, ami körül annyi politikai vita lenne, mint Macedónia esetében. Macedónia a földrajzi régió, ami a Dél-Balkán és Észak-Görögország egy-egy darabját foglalja magába. Macedónia volt a királyság, ami az ókor végén emelkedett fel ebben a régióban, és ahonnan indulva Nagy Sándor a történelem egyik legnagyobb birodalmát hódította meg, ami elég is volt ahhoz, hogy a névhez olyan dicsőség párosuljon, amiért évezredekkel később is érdemes diplomáciai bonyodalmakba keveredni.

Görögország szerint Macedónia egy van, és az az övék, és amikor Jugoszlávia a 20. század végén széthullott, Athénból megakadályozták, hogy az egykori macedón jugoszláv köztársaság ezt a nevet használhassa. Ezért hívták szegény dél-balkáni országot egészen 2019-ig Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaságnak (angolul Former Yugoslav Republic of Macedoniának, röviden FYROM-nak.) Akkor végre sikerült egy mindenki által elfogadható megoldással megállapodni az Észak-Macedónia névben.

A macedónia azonban jelent még valamit, legalábbis több újlatin nyelvben, például spanyolul és franciául: a vegyes salátát, leginkább gyümölcsből. A szó ilyen használatának etimológiája körül van egy kis vita, de a többségi megfejtés szerint abból ered, hogy az akkor ismert világon semmi nem volt etnikailag vegyesebb, mint ahol a Balkán találkozott a Földközi-tengerrel. Az előbbin összezsúfolt etnikumok majdnem annyi ideje súrlódnak és háborúznak, mint amennyi ideje az utóbbi keleti medencéjében élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatoknak köszönhetően keverednek egymással az erre megforduló népek.

A keveredés ma is él, de pont hogy nem olyan látványos, mint a Földközi-tenger mentén máshol, például Marseille-ben, vagy akár Athénban. Míg a legnagyobb európai nagyvárosok a világ minden tájáról érkező bevándorlóknak köszönhetően ma már sokszínűek, Szalonikiben alig látni a tömegből kirívó arcot. Ennek elsősorban az az oka, hogy az ide érkezők leginkább albánok, bolgárok, esetleg a Dél-Balkán más nemzetiségei, akik kinézetre nem igazán különböznek az észak-görög/macedón szalonikiektől.

Ezt nagyjából tudtam a Szalonikibe érkezés előtt is, azt viszont nem, hogy a városnak van még egy demográfiatörténelmi különlegessége: a mai Izrael területén kívül ez volt a valaha létezett legzsidóbb város. Szalonikiben már a római birodalomban is éltek zsidók, de ők bőven kisebbségben voltak. Amikor viszont 1492-ben a Katolikus Királyok kitiltották az ibériai félszigetről a szefárd zsidókat, a jóval toleránsabb oszmán szultán befogadott több tízezer menekültet, és többségüket Szalonikiben telepítette le.

A 17. század elején Szaloniki lakosságának kétharmada zsidó volt, és a relatíve jól képzett és dolgos betelepülőknek köszönhetően a városnak is jól ment. Az I. világháború előtt már 150 000 lakosú városnak még mindig több mint a 45 százaléka zsidó volt, ekkora városban ilyen arányban valószínűleg csak Vilniusban és Baghdadban éltek ekkor zsidók. Szalonikiben a jom kippur hivatalos városi ünnep volt, és a szombatok is de facto munkaszüneti napok voltak, mivel a legtöbb üzemet és üzletet tulajdonló zsidók ekkor úgysem dolgoztak. A kelet-európai askenázi zsidóktól sok szempontból különböző szefárdok olyannyira megőrizték ibériai kultúrájukat, hogy az általuk használt ladinót spanyol nyelvtudással, legalábbis írásban, könnyű megérteni, és az 1930-as években a spanyol filmiparnak itt komoly felvevőpiaca volt, mivel Szalonikiben többen értették az ő alkotásaikat, mint ami Hollywoodból érkezett.