Lövéseket adott le az izraeli hadsereg Rafah városában, miközben palesztinok tömegével próbáltak eljutni egy segélyközponthoz – írja a DW. Egyelőre nem érkezett jelentés sérültekről. Az izraeli hadsereg közlése szerint a katonák figyelmeztető lövéseket adtak le a központ előtti területen, de magára a központra nem lőttek.
A központban a Gázai Humanitárius Alapítvány (GHF) osztogatott segélycsomagokat a héten bejelentett nagyszabású missziója részeként. A GHF elmondása szerint mintegy nyolcezer élelmiszerdobozt osztott ki, ami közel félmillió adagnyi ételnek felel meg. Mindez három hónap izraeli blokád után.
A GHF közlése szerint a segélyközpontnál akkora volt a tömeg, hogy az alapítvány munkásainak korlátozásokat kellett bevezetnie, hogy a palesztinok egy kis része biztonságban vehesse át a segélyt. Az AFP és a Reuters közlései szerint több ezer ember rohanta meg a központot.
Az ENSZ az eset után felszólította Izraelt, hogy nyissa meg a gázai átkelőket a segélyszállítmányok előtt. Az ENSZ segélyezési hivatala kedden bírálta az Egyesült Államok és Izrael által támogatott GHF-et, mondván annak munkája elvonja a figyelmet arról, amire nagy szükség volna: az átkelőhelyek teljes körű újranyitásáról.
Az ENSZ már korábban is kritizálta a GHF-et, Tom Fletcher, az ENSZ segélyezési hivatalának vezetője szerint az alapítvány létrejövetele és beengedése cinikus lépés volt. Az Izrael által kezdeményezett, Egyesült Államok által is támogatott gázai segélyosztási tervet fügefalevélnek nevezete az övezetben zajló humanitárius katasztrófa kontextusában.