A MÁV haváriaközponttal és sínfestéssel készül a nyárra

közlekedés
  • Júniustól 20 perc késés esetén visszaadják a jegyár 50 százalékát a MÁV-nál és a Volánnál.
  • Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órás sebességgel mehetnek a vonatok, ami a menetidőben 3 perc nyereséget jelent.
  • Haváriaközpontot hoznak létre, ezzel javítják az utastájékoztatást, és 200 tartalékbusz segíti a rendszert.
  • Lázár János érdeklődéssel figyeli Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter jóslatait, hogy azok bejönnek-e vagy sem.
  • Nincs kőbe vésve a nagytakarítási törvény tervezete, szigorodhat is, enyhülhet is.
  • Január újabb közlekedésinfóval jelentkezett az építési és közlekedésügyi miniszter.

Mielőtt elkezdődött volna a közlekedésinfó, kiderült: a jövő héten három Lázárinfó is lesz.

Többen használják a közösségi közlekedést, mint korábban bármikor, mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a közlekedésinfón. 2024-ben 115 milliárd forintért értékesítettek jegyeket, vármegyebérleteket, ami rekord. Az elmúlt két évi munkájában ezt tartja az egyik legnagyobb erényének.

A másik nagy érdemnek azt tartja, hogy munkabéke van a MÁV-nál és Volánnál, hároméves bérmegállapodás van folyamatos béremeléssel. Lázár júniusban egyszeri bérkiegészítést akar adni az 50 ezer MÁV-dolgozónak.


Fotó: Balázs Zsuzsanna

A nagyvárosok körüli agglomerációs közlekedés átalakult, nemcsak Budapest, hanem Szeged, Győr, Miskolc vagy Debrecen környékére is jellemző ez.

Hogy állnak Lázár januári vállalásai?

Lázár, januárhoz hasonlóan, felsorolta vállalásait, és azok állását:

  • 2025 június elsejétől bevezetik a késési biztosítást. Húsz perc késés esetén visszaadják a jegyár 50 százalékát a MÁV-nál és a Volánnál.
  • Ezerkétszáz mosdót újítanak fel, 2026 januárjára nem lesz olyan mosdó a Volánnál és a MÁV-nál, ami nem lesz felújítva.
  • Ezer új, klimatizált buszt vásárolnak, az első 130 busz napokon belül megjön, és a Balatonnál járnak majd. Egy busz 88 millió forintba került.
  • 2026 tavaszáig hetven mozdonyt bérelnek, havonta hármasával, négyesévek állnak be a mozdonyok.
  • A Magyar Vagon Vasúti Kft. száz IC- és vasúti kocsit újított fel, azon dolgoznak, hogy 285 IC-kocsit vásároljanak egy 20 éves futamidejű hitellel.
  • A GySEV tulajdonviszonyainak átrendezésével a cég a magyar választópolgárokért fog dolgozni, mondta Lázár.
  • Április elsejétől elindult a MÁV Plusz applikáció, egyre több funkciója van, őszre érik el a csúcsot.
  • Június 21-től él a nyári menetrend. Hőségriadó esetén a MÁV és a Volán is problémákkal küzd. A tavalyi tanulságokat levonták, komolyabb erőforrásokkal készülnek. A vasutat 250-300 busz támogatja. Ha jól értjük, párhuzamosan járhatnak majd ezek a vonattal, például a Déli pályaudvarról a Balatonra.
  • A klímagarancia szerint a MÁV applikációján látható, hogy melyik jármű klimatizált. Mind a 3200 településre minimum egyszer biztosítanak klimatizált eljutást.
  • Harminchat állomás felújítását kezdik el saját forrásból.

160-nal Budapest és Fehérvár között

Hegyi Zsolt MÁV-vezérigazgató szerint olcsóbb és jobb lesz a vasúti közlekedés.

Április elején kezdték el és júniusig tart a felújítás a Balaton északi részén, Székesfehérvár és Balaton között visszaállították az eredeti 100 kilométer per órás sebességet, ezzel másfél-két percet nyertek a menetidőben.

Budapest és Székesfehérvár között 160 kilométer per órás sebességgel mehet a vonat, ez 3 perc nyereség. Pécsen fehérre festik a sínszálakat, ami mérsékelheti a sín hőség okozta deformálódását.

Fotó: Róka László/MTI/MTVA

Hegyi a nyárra készülve elmondta még:

  • 50-nek több IC-kocsi lesz idén a tavalyinál.
  • A klímás járműveket is okosabban használják majd.
  • Budapest és Békéscsaba között odafigyelnek, hogy legyenek klimatizált vonatok.
  • A nyáron éjjel-nappal lesz klímaügyelet.
  • A Délin egész éjjel hűtik a vonatokat, hogy reggel kellemes legyen felszállni.
  • A Balatonon újabb mozdonyokat, légkondicionált vasúti kocsikat állítanak be, és abban a térségben csak klímás buszok lesznek.
  • Fejlesztik a Pécs–Győr vasútvonalat is a nyáron.
  • Az IC-ken kekszet és frissítőket is felszolgálnak. A Délin lesz először Mol Fresh Corner.
  • A MÁV Plusz applikációban buszjegyet is lehet vásárolni, lesz majd személyre szabott haváriaüzenet is.
  • A gyulai vasútállomás visszakapja a két világháború közötti arculatát.
  • Egy 150 éves szabályt is eltörölnek: ugyanannyiba kerül majd a MÁV és a GySEV.
  • A 14 éven aluli gyerekeknél elfogadják az életkor igazolására a diákigazolványt és annak másolatát is akár.

Itt a haváriaközpont

Létrehozták a haváriaközpontot, mivel azt tapasztalták: baj esetén nehézkes a tájékoztatás. A cél az, hogy minden utas eljusson oda, ahová akar, senkit ne hagyjanak félúton. A haváriaközpont üzemelteti a 200 buszos tartalékrendszert, három jellemző helyzetben lehet bevetni:

  1. A vasúti közlekedés ellehetetleníti a vasúti közlekedést.
  2. Zsúfolt a vonat, nincs elég hely.
  3. Előre tervezett nagyszámú csoport utazása várható a vonaton.

A baj esetén tájékoztatni kell a peronon, személyesen az utasokat.

Fotó: CHRISTOPHE ARCHAMBAULT/AFP

Érdeklődéssel figyeli Nagy Márton jóslatait

Az újságírói kérdések következtek.

A hévek és buszok menetendjét a metróéhoz igazítják.

A MÁV- Volán-csoport székházáról is kérdezték, amire idén 20 milliárdot szánnak, és mintha Nagy Márton ezt kritizálta volna. Lázár azt mondta, mindig nagy érdeklődéssel hallgatja Nagy Márton jóslatait, és érdeklődéssel várja, hogy bejönnek vagy sem. Ha nincs beruházás, nincs gazdasági növekedés. Üdvözli, hogy a gazdasági minisztérium ezt két év után felismerte. Pont a gazdasági minisztérium kérte, hogy költözzenek új irodaházba. Az ellenzéket is kritizálta az EU-s források 55 százalékának felfüggesztése miatt. A 45 százalékban csak a vasút van, közút nincs.

Karácsony Gergely főpolgármester hétfőn azt mondta, hogy a szolidaritási hozzájárulás miatt a csőd szélére kerülhetnek. Számítanak-e vészforgatókönyvre?, kérdezték a minisztert. A főváros működéséért a főpolgármester felel. Nem kellett volna hagyni szétlopni a BKV-t, mondta.

Rákosrendező ügyében konstruktív megbeszélések folynak a Fővárossal, jó irányba mennek a dolgok Budapesten.

Buszokból és vagonokból magyar gyártásút vesznek, illetve a vagonokat magyar vállalkozások újítják fel. Magyar mozdonygyártás már nincs, eddig a németek mellett tették le a voksukat, de a kínaiak gyártanak motorvonatot és mozdonyt a legnagyobb mennyiségben és a leggyorsabban, onnan is várunk ajánlatot.

A helyjegyekere is vonatkozik az 50 százalékos visszatérítés.

Nincs kőbe vésve a nagytakarítási törvény

Lázár szerint nemcsak a Tisza, hanem a DK is nehezíti az EU-s forrásokhoz való hozzáférést. Ami a Tiszát illeti: konkrét tudomásuk van arról, hogy a Tisza európai vezetőknél lobbizik arról, hogy a közlekedés ne kapja meg a szükséges forrásokat.

Kérdeztek arról is, hogy a nagytakarítási törvény nem lehetetleníti-e el még inkább az EU-s forrásokhoz való hozzáférést. Lázár szerint végre egyetértés van abban, hogy külföldi pénzből magyar belpolitikát ne lehessen csinálni. Hogy milyen szöveggel fogadják el a törvényt, azt nem lehet tudni, Lázár szavai szerint az sincs kőbe vésve, hogy az arra jogosult lapok nem kaphatják meg az egy százalékot, miközben erről van egy módosító javaslat. Lázár szerint vannak olyan médiumok Magyarországon, amik az elmúlt két évben ukrán pénzből háborús propagandát folytattak. Ha a média önálló hatalmi ág, akkor a médiára miért nem vonatkoznak ugyanazok a szabályok, mint a többi hatalmi ágra? – tette fel a kérdést az építési és közlekedési miniszter, aki reméli, nem arról szól az egész, hogy néhány főszerkesztő fél vagyonnyilatkozatot tenni. Lázártól ebben a blokkban elhangzott, hogy megérti, hogy a telexes újságíró „felajzott állapotban van”, és nem tudhatja előre, hogy féltenie kell-e az egzisztenciáját vagy sem.

Becsapják-e az embereket azzal, hogy az 1 százalékot elveheti az állam? - kérdezték a minisztert, aki azt mondta, vita van, nem lehet tudni, milyen lesz a végül elfogadott szöveg.

Kapcsolódó cikkek