Orbánék a Mi Hazánk frakciójával is összefognak az Európai Parlamentben

POLITIKA

Nemzetközi szövetségesei előtt Orbán Viktor szeret úgy fellépni, mint a nemzetközi jobboldal szellemi vezetője, aki már Trump előtt Trump volt. Ennek a bizonygatására szervezi meg az Alapjogokért Központ évről évre Budapesten az Amerikai Konzervatív Unió kihelyezett konferenciáját, a CPAC Hungaryt. Itt a magyar miniszterelnök csütörtök délelőtt sokadszorra is meghirdette Brüsszel elfoglalását. Annak ellenére, hogy ez a 2024-es választáson sem sikerült neki, most azt mondta:

A tavalyi európai parlamenti választás fényes siker volt. Ha összeadom a három jobboldali frakciót, nagyobbak vagyunk, mint az EPP. Persze a politika nem csak matematika, de a távlat világos: összefogás kell, lassan, lépésről lépésre, biztosan. Mire eljön a döntő csata ideje, egységesnek kell lennünk.

Orbán terve most az, hogy egy fedél alá hozza az Európai Néppárttól jobbra álló képviselőcsoportokat az Európai Parlamentben. Kicsit azért elszámolta magát, hiszen az Európai Konzervatívoknak és Reformereknek (78 mandátum), a Patriótáknak (84 mandátum) és a Szuverén Nemzetek Európájának (25 mandátum) együttesen még mindig eggyel kevesebb mandátuma lenne, mint a Néppártnak (188). De ez valóban nem pusztán egy összeadási művelet, mert a tagpártok között néha olyan mély ideológiai és személyes ellentétek vannak, hogy azokat eddig soha nem sikerült feloldani.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI/MTVA

Az egyik jelentős különbség, hogy az Európai Konzervatívok és Reformisták (ECR) meghatározó pártjai, a Giorgia Meloni-féle Olaszország Fivérei és a lengyel Jog és Igazságosság például erősen Putyin-ellenesek, és támogatják Ukrajnát az orosz agresszióval szemben. Egy másik tagjuk, a Svéd Demokraták nagyon megharagudtak a Fideszre, amiért a magyar kormány hosszú időn át blokkolta Svédország NATO-csatlakozását. Tavaly februárban azzal fenyegetőztek, hogy elhagyják az ECR-t, ha a Fideszt felveszik oda.

Orbán Viktor ezután jutott arra, hogy megalakítja a Patrióták frakcióját. Akkor a Fidesz parlamenti frakcióvezetője, Kocsis Máté azt mondta, a román nacionalista AUR felvétele miatt nem hajlandó csatlakozni az ECR-hez. Idén májusban Orbán Viktor már elismerőbben beszélt az AUR elnökjelöltjéről, George Simionról.

De a szélsőjobboldali pártokat, így a német AfD-t és a Mi Hazánkat összefogó Szuverén Nemzetek Európája (ESN) képviselőcsoportot sem könnyű összebékíteni a Patriótákkal. Az ESN elődje, az Identitás és Demokrácia azért bomlott fel, mert a Patriótákhoz igazoló francia Marine Le Pen tavaly januárban elhatárolódott a túl radikális AfD-től, miután a német szélsőjobbosok arról egyeztettek a szélsőséges identitárius mozgalom vezetőjével és neonáci aktivistákkal, hogy milyen tömeges deportálások kezdődnének, ha hatalomra jutnának.

A Budapesten megtartott CPAC-nek részben az a küldetése, hogy megpróbálja a döntő csata idejére közös nevezőre hozni a különböző európai frakciókban ülő, szélsőjobboldali pártokat. A meghívottak között ott van Alice Weidel, az AfD társelnöke, valamint a lengyel Mateusz Morawiecki, az ECR elnöke is.

Kapcsolódó cikkek
Videó

Globálissá tenni az orbánizmust

A magyar miniszterelnök annyira jónak tartja az általa kigondolt ideológiát, hogy igyekszik mindenhová exportálni. Az világos, hogy ő így akar bekerülni a történelemkönyvbe, de miért jó ez Magyarországnak?

Kiss Bence, Kovács Bendegúz, Czinkóczi Sándor
video

Orbán Viktor: Mi már Trump voltunk Trump előtt, ahogy ezt Amerikában mondják

Az Európai Uniónak meg kampó.

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Orbán: Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom, elég ronda látvány

A magyar miniszterelnök civilizációs fordulatnak tartja Donald Trump győzelmét. Orbán Viktor a CPAC Hungary rendezvényén hirdetett ismét programot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Csak B-terv volt Orbán jobboldali szövetsége, a projektnek Le Pen a valódi irányítója

Orbánnak így is nagy siker, hogy az övé a harmadik legnagyobb pártcsalád Európában, más kérdés, hogy Magyarország mennyit nyer azzal, hogy a Fidesz a liberális tömbből a Néppárton át a legszélsőbb jobboldali formációba lavírozta át magát.

Kolozsi Ádám
külföld

Kocsis Máté szerint szó sem lehet arról, hogy a Fidesz beüljön az ECR frakciójába, ahová felvették a román szélsőségeseket

Korábbi információk szerint Orbánnak nemet mondtak.

Jelinek Anna
külföld

Orbán elismerően szólt a román szélsőjobboldali elnökjelöltről a tihanyi apátságban

Arról a Simionról, akiről az RMDSZ elnöke azt mondta: győzelme tragikus lenne a magyar közösség számára.

Tóth-Szenesi Attila
POLITIKA

Marine Le Pen elhatárolódott az AfD-től

Nem ért egyet a német szélsőjobbosok deportálási terveivel.

Czinkóczi Sándor
külföld