„Először pártfogolt, majd prostituáltként futtatott két, korábban gyermekotthonban felnőtt, nehéz sorsú lányt egy javítóintézet igazgatója és beosztottjaként dolgozó élettársa – a gyanú szerint. Papíron a javítóintézetben vállaltak munkát, valójában a testükkel kellett pénzt keresniük” - olvasható a Rendészeti Államtitkárság Facebook oldalán.
A mellékelt fotókon látszik, hogy a házkutatás során rengeteg készpénzt és egy nagyértékű Lexus terepjárót is lefoglaltak.
Eddig még csak annyit lehetett tudni, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön egy hónapra, 2025. június 29-ig rendelte el a férfi és a nő letartóztatását. A döntést a Fővárosi Főügyészség kezdeményezte. Az ügyészség emberkereskedelemmel, kényszermunkával és közfeladati helyzettel való visszaéléssel gyanúsította meg az intézményvezetőt. Magyar Péter csütörtökön a Facebookon megnevezte az intézmény igazgatóját és annak helyettesét, akiket emberkereskedelemmel gyanúsítanak. A Tisza Párt elnöke azt írta, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója az érintett férfi. A másik gyanúsított pedig a férfi helyettese, egyben élettársa. Magyar egy képet is közzétett, amin a férfi Csizi Péter, azóta leváltott, szociális ügyekért felelős helyettes államtitkárral és Cséplőné Gönczi Veronika gyermekvédelmi főigazgatóval szerepel együtt. Magyar szerint az igazgatót a Fidesz többször is kitüntette.
Az államtitkárság most azt írja, „az 57 éves férfi irányított, a 32 éves nő egyezkedett az online felületeken kínált szexhirdetésekre jelentkezőkkel, és kezelte az áldozatok szolgálatatásaiért kapott pénzt”.
Egy hónapra.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásukat indítványozta.
A Tisza Párt elnöke azt írta, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója az érintett férfi.