Budapesten eléggé zűrös napok vannak

reggel 4

Jó reggelt ezekben a zűrös napokban is! Ez itt a 444 napindító hírlevele, benne az elmúlt egy nap legfontosabb híreivel. Egyéb hírleveleink itt találhatók.

Inkasszó

A szerdai közgyűlés után csütörtökön is pörgött a budapesti politika. A közgyűlést nézve a BKK vezérigazgatója arra jutott, hogy a kialakult helyzetben lehetetlen érdemben folytatni a szakmai munkát, úgyhogy felmondott. Nem sokkal később Karácsony Gergely bejelentette, hogy a kormány egy nap késéssel, de szolidaritási adó jogcímén levonta a 10,2 milliárdot Budapest számlájáról.

Fotó: Németh Dániel/444

Karácsony szerint az inkasszó törvénytelen volt, úgyhogy sajtótájékoztatóján pert ígért, valamint elmondta, hogy kénytelen volt leállítani a BKK, a Budapesti Közművek és a közvilágításért felelős cég kifizetését. A lemondásra és az inkasszóra reagálva a Kutyapárt és Vitézy Dávid is fővárosi válságáról, a közszolgáltatások bizonytalanná válásáról posztolt.

Fotó: Németh Dániel/444

Meztelen politika

Orbán Viktor újból programot hirdetett, ezúttal a CPAC Hungary rendezvényen, ahova Donald Trump is videóüzenetet küldött. A magyar miniszterelnök civilizációs fordulatnak nevezte Trump tavalyi győzelmét, továbbá a lelepleződött Soros-birodalomról beszélt: „A király meztelen, elég ronda látvány.”

Fotó: Miniszterelnöki Kommunikációs Fõosztály/Fischer Zoltán/MTI/MTVA

Magyar Péter interjút adott, melyben azt mondta, hogy a Fidesz minden lépését „úgy kell értelmezni, hogy azért teszik, mert egy lefelé tartó örvényben vannak”, és csak a válságra reagálnak. Magyar megnevezte azt az emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt letartóztatott intézményvezetőt, akit szerinte többször is kitüntetett a Fidesz.

Fotó: Németh Dániel/444

A Fidesz-kormány kedvenc reklámszakembere, Balásy Gyula és felesége két luxuslakást vásárolt Floridában, Miami Beach legmenőbb környékén 2023 decemberében, illetve 2024 januárjában. Mindkét lakás az óceánparti Il Villaggio társasházban található.

Balásyéknak itt van ingatlanja.

Februárban a Megafon új telephelyet hozott létre egy óbudai irodaházban, közvetlenül Dukász Magor, a Fidesz volt digitális igazgatójának cége alatt. Az Origo az irodakomplexum szomszédos épületébe költözött. Fotógalérián mutatjuk, hogy a három cég vezető arcai könnyen összefuthatnak a közös parkolóban.

Fotó: ATTILA KISBENEDEK/AFP

Ember legyen a talpán, aki ki tudja találni, mire gondol a kormány, amikor a Pride-ról beszél. A miniszterelnök szerint ugyanis be kéne tiltani a Pride-ot, Menczer Tamás szerint sehol sem kéne engedni a rendezvényt, Bóka János szerint viszont nincs is betiltva, és Gulyás Gergely is arról beszélt, hogy a Puskás stadionban például nyugodtan meg lehetne tartani.

Illusztráció: Botos Tamás/444

Űrharc

Januárban még vaskupolának indult, mára már aranykupolának nevezik azt a rendszert, amely nem kevés pénzből védené az űrből az Egyesült Államok teljes területét a ballisztikus, hiperszonikus és más rakétatámadásoktól. Ha az ötlet trumposan hangzik is, nem az amerikai elnök arany- és nagyzolásmániájának újabb költséges, de többé-kevésbé megalapozatlan agymenése. Az amerikai rakétavédelmi rendszer ugyanis sok szempontból elavult.

Fotó: CHIP SOMODEVILLA/Getty Images via AFP

Só, víz

Csütörtökön késő délelőtt elesett, így jó eséllyel meg fog semmisülni a parajdi sóbánya utolsó, a vízbetörés által eddig nem érintett része is. A dühös helyi lakosok spontán tüntetésbe kezdtek, ennek hatására helyben lemondott a bánya egyik igazgatója. A környékbeli falvak súlyos árvízzel küzdenek.

Fotó: Tamás Sándor/Facebook

Tyúkól

Van egy egészséges szkepticizmus az emberekben, ha a Tarot-ról van szó, de ez főképp generációs spiritraumákból ered. Meg abból, hogy kábé most tudjuk meg, hogy a Tarot önismeretre jó, nem jóslásra!

Illusztráció: Kiss Bence/444
Kapcsolódó cikkek

Ide, oda, sehova – nincs egy kormánypárti politikus, aki meg tudná mondani, hol lesz idén a Pride?

Lázárra hallgassunk? Menczernek van igaza? Gulyás Gergely mondja a tutit? Bóka János mutat utat Brüsszelből? És mit szól ehhez Orbán Viktor?

Diószegi-Horváth Nóra
POLITIKA

Floridában vett luxuslakásokat az állami propagandán tízmilliárdokat kaszáló Balásy Gyula

Így lesz a kék propagandaplakátokból óceánra néző panoráma.

Németh Dániel, Jávor Bence
gazdaság

Felfoghatatlan pénzekbe kerülne a Trump-féle Aranykupola, a program a fegyverkezés és az űrverseny fellángolását is elhozhatja

Az USA rakétavédelmére ráfér a modernizálás, de nem biztos, hogy az Aranykupola megvalósítható, ráadásul új fegyverkezési versenyhez vezethet. Nagy kérdés, hogy az ambiciózus projekt hasonló sorsra jut-e, mint Ronald Reagan csillagháborús terve.

Takács Lili
külföld

Tyúkól #43: Lerántottuk a spirileplet a Tarot-ról

Van egy egészséges szkepticizmus az emberekben, ha a Tarot-ról van szó, de ez főképp generációs spiritraumákból ered. Meg abból, hogy kábé most tudjuk meg, hogy a Tarot önismeretre jó, nem jóslásra!

Diószegi-Horváth Nóra, Kun Zsuzsi
podcast
Élő

A csőd árnyékában ülésezik szerdán a fővárosi közgyűlés

Karácsony Gergely szerdán jelentette be, hogy ha újabb inkasszóval terhelik meg a főváros számláját, az alapvető közszolgáltatások kerülnek veszélybe. A BKV-s botrányok és nagytakarítási törvény is napirendre kerülhetnek.

Haász János
belföld

Felmondott a BKK vezérigazgatója

„A szerdai közgyűlést elnézve szertefoszlott minden illúzióm, hogy lehet érdemben folytatni a szakmai munkát” – mondta Walter Katalin.

Kaufmann Balázs
Budapest

Karácsony Gergely: A kormány törvénytelenül levont 10,2 milliárdot Budapest számlájáról

Karácsony Gergely korábban bírósági védelmet kért az inkasszó ellen, de úgy látszik, nem kapott.

Bódog Bálint
Budapest

Karácsony Gergely: A mai napon kénytelen voltam leállítani a BKK, a Budapesti Közművek és a közvilágításért felelős cég kifizetését

Karácsony Gergely hivatali visszaélés miatt tesz feljelentést, ha az Államkincstár nem utalja vissza a fővárostól inkasszált tízmilliárd forintot.

Bódog Bálint
Budapest

Vitézy Dávid és a Kutyapárt szerint is válságban van Budapest

A Kutyapárt szerint a Tisza és a Fidesz frakciói a 2026-os választásra fókuszálnak, miközben Budapest működése forog kockán. Vitézy Dávid szerint pedig Karácsony Gergelynek össze kéne fognia a frakciókkal. Úgy fogalmazott, ha ez így megy tovább, arra rámegy Budapest.

Bódog Bálint
belföld

Úgy fogadták el Vitézy nagytakarítási törvényről szóló fővárosi javaslatát, hogy a szövegbe bekerült egy fideszes bekezdés, amit akár a magyar kormány is írhatott volna

A főváros így felszólította az Európai Uniót, hogy mellőzze a pártpolitikai szempontokat az uniós források kifizetésénél.

Molnár Kristóf
POLITIKA

Pető Attila, a legismertebb magyar egyházi áldozat szerint Barabás Richárd a traumájukat „eszközzé, díszletté degradálta”

A párbeszédes politikus „pöffeszkedő papokról” beszélt a közgyűlésben és arról, hogy szerinte pedofilok az egyházakban vannak, nem pedig a melegek között.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Orbán: Itt áll előttünk meztelenül az egész Soros-birodalom, elég ronda látvány

A magyar miniszterelnök civilizációs fordulatnak tartja Donald Trump győzelmét. Orbán Viktor a CPAC Hungary rendezvényén hirdetett ismét programot.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Orbánék a Mi Hazánk frakciójával is összefognak az Európai Parlamentben

A magyar miniszterelnök az európai szélsőjobb összefogásával foglalná el Brüsszelt.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Magyar Péter: „Ha engem bilincsben visznek el, akkor úgy fogok eljárni, mint Kossuth Lajos”

A Tisza elnöke azt mondja, hajlandó akár a családtagjai a vagyoni helyzetét is nyilvánossá tenni.

Kaufmann Balázs
POLITIKA

Magyar Péter megnevezte az emberkereskedelem és kényszermunka gyanúja miatt letartóztatott intézményvezetőt, akit szerinte többször is kitüntetett a Fidesz

A Tisza Párt elnöke azt írta, a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója az érintett férfi.

Molnár Kristóf
bűnügy

Kósa Lajos szerint katonai puccshoz is vezethetett volna Ruszin-Szendi Romulusz viselkedése

A fideszes politikus szerint nem maradhat szó nélkül, hogy a volt vezérkari főnök megtagadta a parancsot és más álláspontot képviselt a NATO-ban, mint azt utasításba kapta.

Székely Sarolta
belföld

Úgy tűnik, leállították Szijjártó luxusrepülő-bérléseit

Korábban előfordult, hogy a Budapest-Pozsony távra béreltek egy privát jetet a külügyminiszternek.

Kaufmann Balázs
belföld

Nem csoda, hogy Tiborczék feladták hotelként a turai kastélyt, ötödével zuhant a bevétel tavaly

A hotelt üzemeltető cég működése öt éve alatt 1,4 milliárdos veszteséget termelt, az anyacég felé pedig több mint 8 milliárdos tartozást halmoztak fel.

Székely Sarolta
gazdaság

2,5 milliárdos bevétele volt külföldről a kormánypárti média gyűjtőcégének, de a nyeresége így is a tizedére zuhant tavaly

Megcsappantak a Mediaworks hirdetési bevételei is, és támogatásként is 1 milliárd helyett csak 50 milliót kapott tavaly.

Székely Sarolta
gazdaság

Nemhogy kártérítést nem kapnak, ötmilliós perköltséget is fizethetnek a kirúgott kölcseys tanárok

Azért fordultak bírósághoz, mert szerintük jogtalan volt a polgári engedetlenség miatti kirúgásuk. Első fokon még nekik adtak igazat.

Kaufmann Balázs
belföld

Donald Trump visszavonja a kínai diákok vízumát

Becslések szerint tavaly 280 000 kínai diák tanult az Egyesült Államokban.

Székely Sarolta
külföld

Amerika tovább korlátozza a chiptervezéshez szükséges eszközök és anyagok szállítását Kína felé

A kínai cégek nagyban támaszkodnak az érintett eszközökre, így a korlátozás nagy csapást jelentene az iparágra.

Bódog Bálint
külföld

Elesett a parajdi sóbánya utolsó épen maradt része is, közben súlyos árvízzel küzdenek a háromszéki falvakban

Dühös helyebeliek tüntettek csütörtökön, a bánya egyik igazgatója le is mondott, de ez nem menti meg a bányát. Közben Székelyföldön egyre súlyosabb az árvízhelyzet.

Szily László
időjárás