Május második felében kiderült, kik részesülnek a Városi Civil Alap pályázatain kiosztott 2025-ös támogatásokból. Nagy meglepetés nincs: ismét bőven vannak a nyertesek között szervezetek, amelyeknél erős a fideszes szál. Milyen hatással van a civil szektorra, hogy a kormány átláthatatlanul és megkérdőjelezhető módon osztogatja a közpénzt?
Vendégünk: Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatója.
Bővebben:
Olvasnivalók:
Hang és kép: Botos Tamás/444
A Magyar Jeti Zrt. vett részt olyan pályázaton, amiben az Ökotárs volt a partner, a 444 stúdiófejlesztésre, a Qubit a Qubit Live-ra nyert támogatást.
Pedig egy közpénzzel alaposan kidekorált futballakadémiáról van szó.
Olyan vihart kavart, hogy elutasították a törökországi földrengés után hősies mentést végző csapatot, miközben álciviles pénzt kaptak, hogy Vitályos akcióba lépett. A mentők is kaptak, az álciviles is megtarthatták a támogatást.
Hamar elfogy a 4,8 milliárdos keret, ha a nagy részét állampárti csókosok kapják, és alig marad belőle a valódi civil szervezeteknek.
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat pedig a terepjáróját újította volna az állami pályázaton 2,5 millió forintból. Nekik sem jutott, de több olyan „civil” szervezeteknek igen, amit egykori vagy jelenlegi fideszes politikus vezet.
A Fidesz frakcióülésének egyik fő témája volt a „a Soros-birodalom kiszorításához szükséges jogalkotási feladatok” kijelölése. Sajtóhírek szerint itt a miniszterelnök arra szólított fel, hogy ki kell tiltani ezeket a szervezeteket Magyarországról. De kik is lehetnek ezek, és mi a bűnük a kormány szerint? Móra Veronika, az Ökotárs Alapítvány igazgatójának írása.
Vitályos Eszter igazi hősöknek nevezte a szentendrei mentőcsapatot, mégsem kaptak 2,5 millió forintot a terepjárójuk felújítására. A forráshiány annak viszont nem volt akadálya, hogy a Vitályosnak a városban kampányoló álcivil szervezetek megkapják ennek a sokszorosát ugyanazon a kormányzati pályázaton.
Németh Szilárd és egy rakás fideszes politikus is örülhet, hogy ismét nyertek.
Múlt hét pénteken előbb megismertük a harmadik negyedéves GDP-adatot (ami keltett némi csalódást), majd megjelent a jövő évi költségvetés tervezete is. Akkor most örülünk?
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Ki mennyit ülne Orbánért? NER-es csődhullám: Nanushka. Rogán Cili hány pont? Mbappé és a Liga becsicskul Kínának. Vas Gereben, Harapófogó Dániel, Maderspach Károlyné, öngyilkosság mozsárágyúval. A Dschingis Khan Mongóliában. Túl olcsó a benzin.
Küzdelem az előítéletekkel és a diszkriminációval – nagyjából erről szól a nők jelentős részének élete a tudományban. Anyák, pályakezdők, elismert kutatók kerülnek hátrányba a nemük miatt. Miért szorulnak ki a nők fontos tudományos területekről?
Dramaturgiailag mikor jönne jól Orbán? Szijjártó nemcsak Lavrovval viselkedett úgy, mint egy kisiskolás. A halloween kevés, a Valentin nem jött be – kéne még néhány ünnep nekünk. A vízóra visszavág. Hajbeültetés Sukorón.