Újabb 18 milliárdot fizethet a főváros, ha a kormány kiemelt beruházássá nyilvánítja Rákosrendezőt

POLITIKA

Kiemeltté nyilvánítaná a kormány a főváros által megvásárolt rákosrendezői telek területén tervezett beruházást, erről a Lázár János építési és közlekedési miniszter által előkészített rendelet-tervezet szombaton jelent meg a kormány honlapján, és hamarosan érvénybe is léphet - szúrta ki a hvg. A tervezetet nem sokkal azután tették közzé, hogy a kormány levonta a szolidaritási hozzájárulást Budapesttől, mire Karácsony leállította három fontos közszolgáltató cég kifizetését és bejelentette, hogy szerinte Orbán célja Budapest bedöntése.

Karácsony Gergely
Fotó: Németh Dániel/444

A kiemelt projektté nyilvánítás egy újabb lépés afelé, hogy a szerződés szerinti jogi akadályok elháruljanak a beruházás elől. Amikor pedig ez megtörténik, aktuálissá válik az újabb vételár-részlet megfizetése. Tehát a fővárosnak a vártnál hamarabb kellene előteremtenie 18 milliárd forintot, hogy folytatni tudják a projektet.

Karácsony a történtek kapcsán arról írt Facebookon, hogy „mivel Budapest élni akar, nem csak túlélni”, ezért tovább küzdenek „Budapest pénzügyi túléléséért, és nem adjuk fel a küzdelmet a város hosszú távú jövője érdekében sem”.

Vitézy Dávid, a Podmaniczky-frakció vezetője pedig arról írt hogy szerinte „egyik kezével a kormány épp csődbe viszi Budapestet, másik kezével pedig segíteni akar fejleszteni a tőle megszerzett Rákosrendezőt – ez túl szép, hogy igaz legyen.”

Szentkirályi Alexandra, a Fidesz-frakció vezetője pedig azt írta, „ha nem terveznek 50 milliárdos törvénytelen lyukat a költségvetésbe majd veszik meg ugyanennyiért a rákosrendezői szeméttelepet, most nem tartanánk itt”.

Karácsony még két nappal ezelőtt jelentette be, hogy „a kormány törvénytelenül leemelt Budapest számlájáról 10,2 milliárd forintot”. Karácsony szerint „valakik magasabb politikai körökből politikai utasítást adtak az Államkincstárnak, hogy törvénytelenül emeljék le a főváros folyószámlájáról ezt az összeget”. Karácsony szerint azért volt törvénytelen az inkasszó, mert a hét elején a Fővárosi Önkormányzat nevében azonnali jogvédelmet kért a levonás ellen. „Szerdai napon nem is történt inkasszálás, pedig akkor volt a határidő.”

A következő hetekben elmondása szerint az lesz a célja, hogy a budapesti intézményeknél dolgozó emberek nettó bérét mindenképpen ki tudják fizetni. Ez 27 ezer embert érint, nem szeretné, hogy a fizetésük veszélybe kerüljön. Különösen figyelni akarnak a szociális intézményekre (pl.: nyugdíjasotthonok), amiknek nincsenek pénzügyi eszközeik. Ebben a helyzetben pedig kérdéses, hogy hogyan fog tudni 18 milliárd forintot előteremteni a Főváros a Rákosrendezői projekt folytatására. Hogy hogyan élt a Főváros az elővásárlási jogával a területre, és miért nem valósult meg a kormány által betervezett mini-Dubaj projekt arról videót is készítettünk:

Forrás
Kapcsolódó cikkek