Kocsis Máté nemrég a köztársasági elnöktől érkezett „javaslatokkal” magyarázta az átláthatóságinak nevezett törvénytervezet szavazásának elhalasztását. A hvg.hu megkeresésére a Sándor-palota azonban azt írta, hogy egyáltalán „nem egyedi eset”, hogy észrevételeket küldenek egy készülő jogszabályhoz.
Az azonban, hogy pontosan milyen észrevételei voltak a közéleti történéseket ritkán, de annál emlékezetesebben észrevételező köztársasági elnöknek, azzal a törvénnyel kapcsolatban, ami ellen civilek már tüntetést is szerveztek és ami ellen a 444 is közös műsorral jelentkezett a 24.hu-val, a hvg.hu-val, a Partizán-al és a Telex-el, nem derült ki. Helyette a Sándor-palota a hvg kérdéseire csupán egy rövid közleményt küldött vissza, amiben azt írják,
„A Sándor-palota csupán észrevételeket jelzett a szóban forgó törvényjavaslathoz, ami nem egyedi eset, mivel a Sándor-palota folyamatosan figyelemmel követi az Országgyűléshez benyújtott törvényjavaslatokat. A különböző állami szervek és szakmai szervezetek észrevételei, illetve javaslatai, továbbá a velük való egyeztetések biztosíthatják egy megfelelő törvény létrejöttét.”
Kocsis szerdán egy dél-budai fórumon arról beszélt, a frakcióban még mindig vita van, és a törvényjavaslathoz nagyon sok észrevétel is beérkezett a többi között a Magyar Bankszövetségtől, az ügyvédi kamarától és a reklámszövetségtől. Ezekre hivatkozva pedig úgy fogalmazott, hogy„még abban sem vagyok biztos, hogy a mostani, rendes parlamenti ülésszakban végig tudjuk tárgyalni, különösen azért nem, mert érdemi észrevételei vannak a frakció tagjainak”– mondta Kocsis, bár egy ilyet sem emelt ki. Később pedig az Index kérdésére egyértelműsítette, hogy „a csütörtöki törvényalkotási bizottság napirendjéről levesszük az »átláthatósági törvényt«, és nem hozunk döntést a nyár előtt a kérdésben, nem szavaz erről az Országgyűlés”.
Az eredeti tervek szerint jövő kedden szavazott volna erről az Országgyűlés. Kocsis mindezt egy dél-budai fórumon jelentette be kedd este.
A köztársasági elnök kiemelte: „Magyarország egyedülálló és kiváló borválasztékkal rendelkezik”.
Arról, hogy a miniszterelnök egy állami ünnepségen kártevő rovarokhoz hasonlította az ellenfeleit, az államfő nem tett említést, de felidézte, hogy kiszivárogtatott hangfelvételek szerint Magyar Péter szűk körben büdös szájúaknak és agyhalottaknak nevezett embereket.
A vasárnapi tüntetés szervezője egy 23 éves egyetemista, aki a Hadházy-féle tüntetéseken lett jóba olyanokkal, akik aktívabbak szerettek volna lenni a közéletben.
Percről percre tudósításunk.