Abortusztablettát tehetett terhes barátnője italába egy texasi férfi, most gyilkossággal vádolják

külföld

Gyilkossággal vádolják azt a texasi férfit, aki a vád szerint abortusztablettát tett a hathetes terhes barátnője italába, írja a BBC. A férfi volt barátnője azt mondta, hogy mikor bejelentette a terhességét, a férfi felajánlotta, hogy fedezi az abortusz költségeit, a nő azonban meg akarta tartani a gyereket.

Fotó: ELISA WELLS/AFP

Justin Anthony Bantát múlt hét pénteken tartóztatták le az egy hónapos nyomozás eredményeként. A rendőrség szerint a nő és Banta tavaly egy kávézóban találkoztak, rövidesen utána a nő vérezni kezdett és a sürgősségire került. Napokkal később elvesztette a gyerekét. A kávézós találkozó előtt a nő épp orvosnál járt, aki megállapította, hogy a magzat egészséges állapotban van.

A rendőrség Banta kihallgatása után elkobozta a férfi telefonját, később azonban kiderült, hogy az üggyel kapcsolatos kulcsfontosságú bizonyítékokat utólag törölte valaki. A nyomozók szerint Banta a kihallgatás után távolról állította vissza gyári állapotba a telefonját. A férfi az Igazságügyi Minisztérium informatikai részlegénél dolgozott.

Az Egyesült Államok egyik legszigorúbb abortusztörvénye Texasban van. A súlyos egészségügyi kockázattal járó eseteket leszámítva 2022 óta minden abortuszt tiltanak.