A Fulbright-program teljes igazgatósága lemondott, miután a külügyminisztérium közel 200 amerikai kutatótól tagadta meg az ösztöndíjat

külföld

Lemondott a nemzetközi oktatási csereprogramokat népszerűsítő Fulbright-program mind a 12 igazgatósági tagja. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Trump-kormány politikai módszerekkel avatkozott be a szervezet működésébe.

Az igazgatósági tagok szerint a külügyminisztérium politikai kinevezettjei jogtalanul vonták vissza közel 200 amerikai professzor és kutató ösztöndíját. Ezeket a tudományos dolgozókat, 700 további társukkal együtt egy egyéves folyamat végén választották ki az ösztöndíjra. A külügyminisztériumnak áprilisban kellett volna jóváhagynia a kiküldetésüket. Helyette viszont elutasító leveleket kezdtek küldeni nekik, a kutatási témájuk alapján.

Marco Rubio amerikai külügyminiszter
Fotó: KEVIN DIETSCH/Getty Images via AFP

A külügyminisztérium emellett közel 1200 külföldi, Egyesült Államokba tartó kutató ösztöndíját is elkezdte felülvizsgálni. Nekik is áprilisban kellett volna megkapniuk a befogadó levelüket. A Fulbright igazgatósága ugyanis korábban jóváhagyta az ösztöndíjukat.

Az igazgatósági tagok levelükben azt írták, inkább lemondanak, minthogy „olyan példátlan cselekedeteket támogassunk, amikről úgy gondoljuk, hogy a törvények értelmében megengedhetetlenek, veszélyeztetik az Egyesült Államok nemzeti érdekeit és feddhetetlenségét, és aláássák a Kongresszus küldetését és mandátumát, amit a Fulbright-program számára közel 80 évvel ezelőtt hozott létre”.

A Fulbright-programot 1946-ban alapította J. William Fulbright demokrata szenátor. A program működését egy 1961-es törvény szabályozta. Eszerint az ösztöndíjas diákokat és tanárokat a 12 tagú igazgatóság választja ki, aminek tagjait az elnök nevezi ki. (via The New York Times)