Megbántam néhány Donald Trumpról szóló bejegyzésemet. Túl messzire mentek
– írja az X-en Elon Musk, aki már az előző napokban is látványosan visszavett az elnököt illető kritikáiból.
A hétvégén Musk törölte néhány, az elnökkel kapcsolatos X-bejegyzését, köztük azt, amelyben az elnök felelősségre vonására szólított fel, és azt az állítást, amely szerint Trump neve szerepelt az elítélt szexuális bűnöző és pénzember, Jeffrey Epstein bűncselekményeivel kapcsolatos dokumentumokban.
Musk továbbá a jelek szerint teljes szívvel támogatja a Trump-kormányzat álláspontját a Los Angeles-i zavargásokkal kapcsolatban, amerikai zászlókkal egészítette ki JD Vance alelnök posztját arról, hogy az „elnök nem fogja tolerálni a zavargásokat és az erőszakot”.
A tech-milliárdos screenshotot is közzétett egy Truth Social posztról, amelyben Trump azt írta, hogy Gavin Newsom kaliforniai kormányzónak és Karen Bass Los Angeles-i polgármesternek „bocsánatot kellene kérnie a Los Angeles-i emberektől”, miközben összecsapások törtek ki, autókat gyújtottak fel és a tüntetések fokozódnak.
A múlt héten Musk és Trump konfliktusa kölcsönös fenyegetőzésekbe torkollott, de a jelek szerint a világ leggazdagabb embere most nem feszíti tovább a húrt, sőt, nyilvánosan önkritikát gyakorol.