Összeférhetetlenség? Ugyan!

közlekedés

A MÁV vonatpótló buszaira kiírt közbeszerzést a dél-nyugati régióban egy olyan cég nyerte, aminek többségi tulajdonosa a MÁV egyik igazgatósági tagja által vezetett Waberer’s Csoport. Az összeférhetetlenséget felvető történet főszereplője Barna Zsolt.

Lázár János építési és közlekedési miniszter januári közlekedésinfóján jelentette be, hogy a nyárra extra mennyiségű pótlóbusszal készülnek. Azt ígérte, hogy az utasok mindenképpen klimatizált járművel utazhatnak majd. Mivel előfordulhat, hogy a vonaton nincs klíma, klimatizált buszt állítanak majd a helyébe.

Lázár „MÁV-busznak” nevezett szolgáltatása gyakorlatilag a MÁV működésképtelenségének a beismerése volt. A miniszter elismerte, hogy a vasúttársaság képtelen nyáron megfelelően ellátni a feladatait, így segítségre szorul.

Vonatpótló buszok a Déli Pályaudvarnál
Fotó: Lázár János/Facebook

A segítséget jelentő pótlóbuszokra április 3-án ki is írták a nyílt közbeszerzést. A pályázók április 22-ig tehettek ajánlatot az öt magyarországi régió szolgáltatásaira. A MÁV külön keresett szolgáltatót a központi, az észak-nyugati, a dél-nyugati, a dél-keleti és az észak-keleti régióba. A feladatot 2025 és 2027 között kellett vállalni.

A dél-nyugati régió közbeszerzését egyedüli indulóként a Pannon Busz-Rent Kft. nyerte meg, nettó 583 millió forintos ajánlattal. A sikeres pályázatról szóló dokumentum május 27-én került fel a kormányzati weboldalra. A cég egyébként a dél-keleti régióban is pályázott, de ott nem nyert.

A Pannon Busz-Rent egy baranyai cég, amiben idén vásárolt 51 százalékos többségi tulajdont a Waberer’s Csoport. A februárban kezdődő felvásárlás májusban zárult le. Az értéktőzsdén jegyzett Waberer’s főrészvényese Tiborcz István, elnök-vezérigazgatója pedig Barna Zsolt.

„A felvásárlással tovább diverzifikáljuk a Waberer’s Csoport tevékenységét. A 170 járműből, döntően buszokból álló flottával rendelkező PANNON-BUSZ-RENT fő szolgáltatásai közé sorolható a különböző cégek megrendelésére nyújtott dolgozói buszjáratok, vonatpótló buszok és buszos különjáratok üzemeltetése. A cég partnerei között ipari és mezőgazdasági cégek mellett megtalálható a hazai közösségi közlekedés kiszolgálása is” - mondta a felvásárlásról Barna.

Barna Zsolt
Fotó: Mónus Márton/MTI/MTVA

Barna szerepe azért érdekes, mert nemcsak a Waberer’s-et, hanem a MÁV-ot is vezeti. Tavaly nyár óta ugyanis tagja a vasúttársaság igazgatóságának. Ez pedig azt jelenti, hogy az általa vezetett MÁV vonatpótló buszait egy olyan cég biztosítja majd, ami az általa vezetett másik cég érdekeltségébe tartozik.

Barna szerepével és a közbeszerzés eredményével kapcsolatban kérdéseket küldtünk az Építési és Közlekedési Minisztériumnak (ÉKM) és a MÁV-nak is. Megkérdeztük tőlük, hogy nem tartják-e összeférhetetlennek Barna szerepét.

A MÁV azt válaszolta, hogy „nem merül fel összeférhetetlenség, hiszen két külön cégről van szó: az eljárást a MÁV Személyszállítási Zrt. írta ki, míg Barna Zsolt a MÁV igazgatóságának tagja, amely testület hatáskörét nem érintette a kérdéses beszerzés.”

A közbeszerzést valóban a MÁV Személyszállítási Zrt. írta ki. Ez a cég azonban a MÁV Zrt. leányvállalata, így a MÁV igazgatóságában ülő Barna közvetett módon a MÁV Személyszállítási Zrt. működését is irányíthatja.

Barna Zsolttal kapcsolatban májusban is felmerült az összeférhetetlenség. Ő lett ugyanis a Waberer’s Rail Kft. vasúti szállítmányozó ügyvezetője. A cég hamarosan Magyarország második legnagyobb vasúti logisztikai szolgáltatója lesz, mert felvásárolja a GYSEV Cargo Zrt.-t. Amikor a 24.hu rákérdezett az ÉKM-nél, nem tartják-e összeférhetetlennek Barna szerepét, a minisztérium azt válaszolta, hogy elégedett Barna MÁV-igazgatóságban végzett munkájával.

Kapcsolódó cikkek