Gyanúsítottként hallgatta ki és rabosította is a múlt héten a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága Zelcsényi Miklóst, a Tisza Párt programkoordinátorát. Zelcsényit költségvetési csalással gyanúsítják, ezen belül is jelentős vagyoni hátrányt okozó csalással. Ha bűnösnek találják, 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatják.Zelcsényi az ügy szereplői közül a legkisebb hal, ő maga kitart amellett, hogy nem követett el bűncselekményt, arról pedig nincs hír, hogy Orbán fogorvosát, Bátorfi Bélát és az ő állandó üzlettársát, Szűcs Lászlót meggyanúsították volna.
A feljelentést, ami alapján vizsgálat indult Zelcsényivel szemben, már 2019-ben megtették, azonban tudomásunk szerint az azóta eltelt időben semmi nyoma nem volt annak, hogy érdemi nyomozati munka folyt volna az ügyben. Az addig sportrendezvények szervezésével foglalkozó férfi aztán Magyar Péterhez szegődött, idén április elején pedig írtunk egy cikket az ügyről. Az azt követő hetekben a nyomozást folytató Nemzeti Adó- és Vámhivatal is észbe kaphatott, de legalábbis az ügy tiszás szereplőjét beidézték és meg is gyanúsították.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?Zelcsényi Miklós pár éve megszervezte az egyik legsikeresebb magyar triatlonversenyt. A rendezvényszervezésre azonban azokhoz köthető cégekkel szerződött, akiktől az állami támogatást kapták a szervezésre. Ez az az ügy, amiben évek óta eredménytelen nyomozás zajlik és egy rendőrt is kirúgtak miatta.
„Csupán az ügyvezetők és a tulajdonosok vannak bejelentve munkavállalóként” – írták a NAV nyomozói, majd lezárták az ügyet.