bátorfi béla

Gyanúsítottként hallgatták ki a Tisza Párt programfelelősét

Zelcsényi Mikóst egy 2017-es verseny szervezése kapcsán jelentették fel még hat évvel ezelőtt. Arról nincs hír, hogy az ügy – valószínűsíthetően – fő haszonélvezője, Orbán fogorvosa is meg lenne gyanúsítva. Hat évig nem volt érdemi nyomozás, most azonban eszébe jutott a NAV-nak beidézni a tiszás háttérembert.

Kaufmann Balázs
belföld

A Tisza programigazgatója korábban Orbán fogorvosának köreivel került korrupciógyanúba

Zelcsényi Miklós pár éve megszervezte az egyik legsikeresebb magyar triatlonversenyt. A rendezvényszervezésre azonban azokhoz köthető cégekkel szerződött, akiktől az állami támogatást kapták a szervezésre. Ez az az ügy, amiben évek óta eredménytelen nyomozás zajlik és egy rendőrt is kirúgtak miatta.

Kaufmann Balázs
belföld

Egy rendes alkalmazott sem dolgozott Orbán fogorvosának 1,3 milliárdos támogatásból épült intézetében, amit aztán eladtak egy NER-es építőcégnek, mégis lezárták a nyomozást

„Csupán az ügyvezetők és a tulajdonosok vannak bejelentve munkavállalóként” – írták a NAV nyomozói, majd lezárták az ügyet.

Haszán Zoltán, Szily László
bűnügy

A fideszes Szabó Zsoltot választották a Magyar Triatlon Szövetség elnökének

Ő volt az, akinek a hírek szerint egy 1,2 milliárd forintos offshore-számlához volt köze, az ügyben nyomozás is indult, és akinek a körzetében közbeszerzések után is vizsgálódott a rendőrség. A triatlon szövetség egyik elnökségi tagja arról írt, nem kérdés, kire kell szavazni, ha pénzt akar a sportág.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán fogorvosa Magyarországra hozná a Giro d’Italia rajtját

És a kormány segítségével világszínvonalú kerékpáros akadémiát is szeretne Bátorfi Béla.

Horváth Bence
sport

Nem árulja el a Magyar Triatlon Szövetség, mennyit költenénk a triatlonközpontra

Az Orbán fogorvosa által vezetett szövetség több lap kérdéseire sem reagált.

Sarkadi Zsolt
sport

Orbán fogorvosa szerint szaros a víz Orbán barátjának öblében

Ki hitte volna, hogy éppen a sport miatt kerül szembe egymással a rendszer két nyertese! Akkora belső háborúban van a triatlonosokat vezető Bátorfi Béla, hogy észre sem vette: már Garancsi István öblében dobálja a szaros sarat.

Haszán Zoltán
sport

Orbán Viktor a Parlamentben fogadta a fogorvosát

Bátorfi Béla a Triatlon Szövetség elnökeként járt a miniszterelnöki dolgozóban. Természetesen Schmitt Pál is ott volt.

Haszán Zoltán
sport

Orbán Viktor fogorvosának cégeit is vizsgálja az Európai Bizottság

A Világgazdaság listáján szerepel több olyan cég is, amely az Alexandra kiadó vezetőjéhez, Matyi Dezsőhöz köthető, valamint a Henkel Magyarország is.

Bede Márton
eu