Az ELTE helyett az MTA-nak adná vissza kutatóintézeteket a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete

TUDOMÁNY

Fórumot tartott csütörtökön a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, ahol kinyilvánították, hogy veszélybe sodorja a Kutatóközpontok és az ELTE működését, ha a HUN-REN Központtól a egyetemhez csatolnák a Bölcsészettudományi Kutatóközpontot, a Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpontot, a Nyelvtudományi Kutatóközpontot a Társadalomtudományi Kutatóközpontot.

A héten derült ki, hogy a kormány tovább bontja a Magyar Tudományos Akadémiától elvett kutatóhálózatot, a tervek szerint az előbb felsorolt négy „legrenitensebb”, bölcsész- és társadalomtudományi kutatóintézetet augusztus elsejei határidővel a már amúgy is kivéreztetett ELTE-re vinnék át. Erről a gyökeres változásról az érintett kutatóintézetek főigazgatóit csak a hétvégén értesítették. Az ötlet egyébként egyébként először Schmidt Mária sztálinistázó publicisztikájában jelent meg először.

A most HUN-REN-nek nevezett kutatóhálózatot 2019-ben tüntetések és nemzetközi tiltakozás dacára választották le a Magyar Tudományos Akadémiáról. A kutatóhálózat folyamatos ide-oda rángatását Molnár Antal történész, a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézet igazgatója azzal szemléltette a VálaszOnline-nak adott interjújában, hogy akik több mint egy évtizede vannak náluk, most kerülnek az ötödik munkahelyükre úgy, hogy közben mindvégig ugyanott dolgoztak. „Az állandó átszervezés a kudarc folyamatos beismerése a fenntartó intézmények részéről.”

Az átszervezés terve kidolgozatlan, rögtönzött, nem garantálja a kutatóközpontok autonómiáját, és finanszírozásuk sem biztosított a 2026-os magyar költségvetésben. Ez tovább növeli a kutatóhálózat dolgozóinak szervezeti és egzisztenciális bizonytalanságát. Az eljárás veszélyes precedenst teremt arra, hogy az egykori akadémiai intézetek szabad prédaként kezelhetők, és aktuális politikai érdekeknek megfelelően átszervezhetők”- írta a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete. A tervet a dolgozói fórum teljes egészében elutasítja, valamint felszólítják a főigazgatókat arra, hogy minden erővel, a nyilvánosság előtt is álljanak ellen a kutatóhálózat feldarabolásának, a HUN-REN Irányító Testületét pedig arra, hogy pénteki ülésén szavazzon nemmel a javaslatra. Az átalakítást a humán- és társadalomtudományok elleni politikai támadásnak látják, ami bármikor további tudományterületeket is érinthet.

A dolgozói felszólította a kormányt, hogy hagyja abba a kutatóhálózat egységének megbontására és a magyar tudományosság elsorvasztására tett kísérleteit. Szerintük a folyamatos bizonytalanságban tartás helyett teremtse meg a kutatómunka stabil feltételeit a megfelelő finanszírozás biztosításával és a kutatás szabadságának helyreállításával.

Úgy látják, hogy az egyetlen járható út a 2019 előtti helyzet helyreállítása és a teljes kutatóhálózat visszaadása a Magyar Tudományos Akadémiának.

Kapcsolódó cikkek