Matolcsy Ádám és felesége tavaly év végén újabb ingatlannal növelte vagyonát, egy V. kerületi, közel 150 négyzetméteres lakással egy helyi építési örökségvédelem alatt álló ingatlanban. A lakás a Matolcsy Ádám tulajdonában lévő Magyar Stratégiai Zrt. és a felesége, Matolcsy-Meloche Nicole nevére került. A tulajdonszerzésről először beszámoló Hadházy Ákos még a cég 2023-as beszámolójára hivatkozva írt a zrt. anyagi helyzetéről, azóta viszont már a legfrissebb adatok is napvilágot láttak, amelyek ismeretében még nagyobb kérdés, hogy miből finanszírozhatta a vásárlást. A dokumentumok szerint ugyanis bár volt bő 400 millió forintos bevétele a cégnek, a fizetendő kamatok és kamatjellegű kiadások minden korábbinál nagyobb tételt jelentettek, így 2,7 milliárd forintos veszteséggel zárt Matolcsy zrt.-je.
Egy ilyen lakás a hirdetések alapján Hadházy szerint 300 millió forintot érhet, információink szerint azonban ennél jóval kedvezőbb árat fizethettek érte Matolcsyék, mélyen a piaci ár alatt, 150 millió forintért juthattak hozzá az ingatlanhoz.
A vásárlás után nem sokkal felújításba kezdtek Matolcsyék, ami rögtön egy igen jelentős bontással kezdődött. Ez az egész pedig alaposan felháborította a lakóközösséget.
Az egész történet azzal kezdődött, hogy a társasház bármiféle értesítése nélkül kezdték el a munkálatokat, amelyeket nem is közvetlenül Matolcsy Ádámék irányítanak, hanem az a jogi végzettséggel rendelkező Zavadszky Norbert, akit Matolcsy Ádám közeli barátjának, munkatársának, ügyintézőjének, de még titkárának is tartanak. A Telexnek korábban Zavadszky annyit mondott, hogy Matolcsy Ádámmal fenntartott kapcsolatát szakmai jellegűként tudja jellemezni.
Alapvetően nemcsak azzal van a probléma, hogy nem értesítették a lakóközösséget a munkálatokról. Hiába szokás ezt így csinálni: a lépcsőház földszintjén lévő táblán egy papírlapon feltüntetik, hogy mettől meddig tartanak az esetleg zajjal, piszokkal járó munkálatok.
Mivel helyi építési örökségvédelem alatt álló épületről van szó, már maga a bontás is engedélyköteles tevékenységnek minősül a jelenlegi jogszabályok alapján. Amit szintén engedély nélkül kezdtek el csinálni, és nagyon csélcsap módon végezték el a lakók tapasztalatai alapján.
„Pitiánerül csinálták a bontást”, mesélte a társasház egyik lakója.
A 150 négyzetméteres – legfelső szinten lévő – lakás falait kibontották, kiszedték az ajtókat is, így az ingatlanból – feltehetően csak átmenetileg, de – egy óriási teret csináltak. Ez pedig aggodalommal tölti el a lakókat, félnek, hogy a statikai állapot megváltozása miatt megrogyhat az ingatlan teteje, vagy olyan károk keletkeznek benne, amit végül a társasház költségén kell rendbe hozni.
Légy része a közösségünknek, segítsd az újság működését!
Már előfizetőnk vagy?