Az izraeli hadsereg szombaton megerősítette, hogy az éjjel támadást hajtott végre a közép-iráni Iszfahán városának nukleáris létesítménye ellen, ami az ország nukleáris programjának egyik központjaként működik. A légicsapások során sugárzó anyag nem került a környezetbe, halálos áldozatokról nem érkeztek jelentések.
Az izraeli hadsereg közlése szerint az Iszfahánt célzó éjszakai légicsapások célpontjai az urándúsító centrifugák gyártására szolgáló létesítmények voltak. A Teherántól 350 kilométerre délre fekvő város nukleáris létesítményei már a háború első napján is célkeresztbe kerültek, a hadsereg szerint a mostani támadások célja a további károkozás volt.
Az iráni állami rádió egy biztonsági illetékesre hivatkozva közölte, hogy a csapások következtében nem szabadultak fel veszélyes anyagok. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) is megerősítette, hogy az eltalált centrifugagyártó műhelyben nem tároltak nukleáris anyagot, így a csapás során nem került sugárzó anyag a környezetbe. A támadásban négy épületben keletkeztek károk, köztük egy vegyilaboratóriumban, egy uránércfeldolgozó-üzemben, egy reaktorüzemanyag-gyárban, valamint egy építés alatt álló uránfém-előállító üzemben.
Az izraeli hadsereg később azt is közölte, hogy szombaton mintegy 30 vadászgépet küldött katonai célpontok támadására a délnyugat-iráni Ahváz térségében. A csapások egy rakétakilövőket tároló telephelyet, valamint radarállomásokat értek. A New York Times szerint célba vett térség valószínűleg az amerikai bombázók repülési útvonalán lenne, ha Trump elnök elrendelné, hogy támadják meg a Fordóban lévő nukleáris dúsító létesítményeket. (NYT/MTI)