Izrael szerint eddigi csapásaik „legalább két-három évvel” késleltették Irán nukleárisfegyver-gyártási képességét

külföld

Újabb támadásokat hajtott végre Irán és Izrael szombat hajnalban egymás ellen, miután Teherán közölte, nem hajlandó tárgyalni a nukleáris programjáról, amíg fenyegetve érzi magát – írja hírösszefoglalójában a Guardian. Izrael külügyminisztere közben arról beszélt, hogy az eddigi izraeli csapások „legalább két-három évvel” késleltették Irán nukleárisfegyver-gyártási képességét.

Fotó: MENAHEM KAHANA/AFP

Egy izraeli illetékes szerint szombat hajnalban Irán öt ballisztikus rakétát lőtt ki, de egyelőre nincs jele annak, hogy ezek becsapódtak volna. Sérültekről sem érkezett jelentés. Ezzel egy időben Izrael is támadást indított iráni rakétatárolók és indítóállások ellen. A háború múlt pénteken kezdődött, amikor Izrael több száz légicsapást mért Iránra, állítása szerint azzal a céllal, hogy megakadályozza az ország atomfegyverhez jutását.

Az első hullámban Izrael lenullázta Irán légvédelmének nagy részét, az izraeli vadászgépek azóta viszonylag szabadon repülnek Irán fölött. Irán egyre kevesebb ballisztikus rakétát lő ki, de néhány elérte Izraelt – csütörtökön egy kórházat találtak el, mintegy 80 ember megsérült.

Az iráni média szerint az izraeli bombázások legalább 639 halálos áldozatot és 1326 sebesültet szedtek, míg az iráni rakéták legalább 25 embert öltek meg és több százat sebesítettek meg Izraelben. Szombaton megjelent interjújában Izrael külügyminisztere, Gideon Saar azt mondta a német Bildnek: az iráni célpontokra mért csapások „nagyon jelentős” eredményeket hoztak, „legalább két-három évvel” visszavetve Irán nukleáris fegyvergyártási képességét.

„Már sokat elértünk, de mindent megteszünk továbbra is, amit lehet. Nem állunk meg, amíg meg nem szüntetjük ezt a fenyegetést” – mondta.

Irán külügyminisztere, Abbász Aragcsi genfi találkozóján (ahol brit, francia és német kollégáival több mint három órán keresztül egyeztetett) közölte: országa „teljes erővel” kész megvédeni területi integritását és szuverenitását. Áttörésnek nincs jele: Aragcsi azt mondta, Irán csak akkor hajlandó újra tárgyalni Washingtonnal, ha Izrael leállítja a bombázásokat.

Kapcsolódó cikkek